Kategória: Hírek

  • Részegen száguldozott a civil rendőrautó előtt, majd a felüljárón a szalagkorlátnak csapódott

    Részegen száguldozott a civil rendőrautó előtt, majd a felüljárón a szalagkorlátnak csapódott

    A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfival szemben, aki tavaly nyáron ittasan közlekedett autóval a III. kerületben, amelynek során megcsúszott és szalagkorlátnak csapódott.

    A vádirat szerint a vádlott 2023. július 21-én, este, ittasan közlekedett a III. kerületben. Ennek során, a Szentendrei úti felüljárón haladva megcsúszott, és többször nekiütközött a szalagkorlátnak.

    A baleset során sem a sofőr, sem az utasa nem sérült meg. A férfival szemben a balesetet észlelő járőrök intézkedtek, majd őt az illetékes rendőrkapitányságra előállították. A vádlott a cselekményt megelőzően alkoholt fogyasztott.

    A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a férfit ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a férfival szemben büntetővégzéssel pénzbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől. – közölte az Ügyészség

    Hirdetés

  • Hónapokra lezárják az M30-as autópályát

    Hónapokra lezárják az M30-as autópályát

    Várhatóan szombat reggel lezárják az M30-as autópálya egy szakaszát, mert az elmúlt időszakban Szikszó térségében a sztráda szerkezete több helyen is elmozdult, megcsúszott.

    A hazai autópályákat kezelő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerint az elmozdulás olyan mértékű, hogy az veszélyezteti a biztonságos közlekedést, ezért

    mindkét irányban, teljes szélességében lezárják az autópályát.

    Hirdetés

    Az M30-as sztráda ezen szakasza még garanciális időszakban van. Felszólították a kivitelezőt a javításra és a hiba okának megszüntetésére, mivel azonban a munkálatok a pálya alapját, földművét is érinthetik, várhatóan hónapokra zárva lesz az M30-as Szikszó közelében.

    A társaság a rendőrséggel és a Magyar Közúttal egyeztetve a 3-as út felé való kerülést javasolja.

    BORÍTÓKÉP ILLUSZTRÁCIÓ: Elképesztő, amit az emberek művelnek az újonnan átadott M30 szakaszon – VIDEÓ

    VIDEÓ: Elképesztő, amit az emberek művelnek az újonnan átadott M30 szakaszon

  • Rozsdásodik a rozsdamentes acélból készült Tesla Cybertruck

    Rozsdásodik a rozsdamentes acélból készült Tesla Cybertruck

    Elkezdtek szaporodni a panaszok arról, hogy a rozsdamentes acél pár nap eső után… rozsdásodik.

    Az egyik tulajdonos szerint az eladó előre szólt, hogy ez fog történni, és hogy a járművet súrolni kell ahhoz, hogy ne jelenjenek meg a foltok. A tulajdonos megpróbálta szappannal lemosni az autót, de a foltok nem múltak el.

    Hirdetés

    Egy másik érintett egy napot használta a kocsit esőben, hasonló problémákat tapasztalt – neki a helyi autószerviz felajánlotta, hogy ha megérkeznek a Cybertruck-speciális eszközeik, helyrehozzák a károkat. A Futurism szerint a Cybertruck Owners Club egyik tagja azt mondja, hogy kis narancssárga foltokat észlelt az autóján, miután mindössze két napig vezette az esőben.

    A tulajdonosok próbálnak rájönni, mi okozhatja a problémát, egyesek szerint az elszíneződést szénpor, kósza reszelék vagy egyéb szennyeződések okozhatják.

    Érdemes azonban megjegyezni, hogy a Tesla megemlíti a korrózió lehetőségét a használati utasításban.

    „A külső sérülések elkerülése érdekében azonnal távolítsuk el a maró anyagokat (például zsír, olaj, madárürülék, fagyanta, elhullott rovarok, kátrányfoltok, útsó, ipari csapadék satöbbi)” – áll a cég dokumentációjában. „Ne várja meg, amíg a Cybertruck teljes mosása esedékes lesz.”
    „A Cybertruck külseje érzékeny a korrózióra, amint azt a kézikönyv is írja”

    – írta a Cybertruck Owners Club egyik tagja. „Miután az oxidréteg sérül, a korrózió megindul.”

    Hirdetés

    A Cybertruck tulajdonosait arra utasították, hogy távolítsák el a foltokat és zsírfoltokat „vízzel és enyhe, nem maró szappannal”.

    Érdekes döntés volt egyébként is rozsdamentes acélt használni a Cybertruckhoz, ez ugyanis valóban foltosodhat és rozsdásodhat, közben pedig az autót olyan dömpernek szánták, amit bármilyen körülmények között lehet használni. Nem drága gyűjtőtárgynak szánták, amit csak ideális időjárási és környezeti körülmények között lehet elővenni.

    Van persze lehetőség, hogy a Tesla az autót extra bevonattal lássa el – még több pénzért, ami megterhelő lehet a már egyébként sem olcsó Cybertruck vásárlása után.

  • FOTÓK: Hátulról csapódott bele az álló autóba

    FOTÓK: Hátulról csapódott bele az álló autóba

    A Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat egy férfival szemben.

    Az elkövető az egyik Kecskemétről kivezető főúton a sebességhatárt túllépve, nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően vezetett, ezért hátulról nekiütközött, egy korábbi baleset miatt, a belső forgalmi sávban álló személygépkocsinak, amelynek utasa súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett.

    A vádirat szerint a kecskeméti férfi 2021. októberd 29-én, délután, az 5. számú főút négysávos szakaszán haladt Kecskemét irányából Budapest felé. Az úton pár perccel korábban történt egy baleset, emiatt a belső sávban két gépjármű állt egymás mögött.

    Hirdetés
    Ügyészség

    A hátsó gépjármű jobb első ülésén ülő utasa még a gépjárműben tartózkodott, míg a két sofőr az autók mellett állt.

    A vádlott a 60 km/óra sebességkorlátozást előíró közúti jelzőtábla ellenére, mintegy 88-92 km/óra sebességgel vezette gépjárművét, amikor a baleset közelébe ért.

    Mivel a férfi nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően közlekedett, hátulról nekiment a belső sávban álló hátsó autónak, ami az ütközéstől mintegy 60-65 km/óra sebességgel belecsapódott az előtte álló autóba, valamint elsodorta a gépkocsik mellett álló sofőröket is.

    A baleset következtében a hátsó gépjármű utasa maradandó fogyatékosságot eredményező-, míg a két sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
    A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ előírást, amely szerint járművel a forgalmi viszonyoknak megfelelően kell közlekedni.

    Hirdetés
    Ügyészség

    Az ügyészség a férfit maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja.
    A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

  • Ítélet: Halálos balesetet okozott, mert forgalommal szembe hajtott

    Ítélet: Halálos balesetet okozott, mert forgalommal szembe hajtott

    A Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, akivel szemben halált okozó gondatlan közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

    A vádlott 2022. júniusában 12 óra körüli időben, a 37-es számú főútvonalon, Gesztely térségében közlekedett gépjárművével.

    Az általa igénybe vett útszakaszon útfelújítási munkálatok miatt ideiglenes forgalmi rend változás volt bevezetve, melyet a balesetet okozó jármű vezetője figyelmetlenségéből adódóan nem észlelt, így tartósan az ellentétes irányba haladó forgalom számára fenntartott forgalmi sávban közlekedett járművével.

    A vádlottal ellentétes irányban, vele szemben haladt gépjárművével a néhai sértett, akit a terhelt későn észlelt, amikor már fékezéssel sem lehetett elkerülni a járművek frontális ütközését.

    A baleset következtében a néhai sértett autója felborult, majd kigyulladt. A járműbe szorult férfit a járműből kimenteni már nem tudták, a helyszínen életét vesztette.

    A vádlottnak, valamint utasának töréses-, illetve zúzódásos sérülései nyolc napon túli gyógytartamúak voltak.

    Hirdetés

    A bíróság a terheltet közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, őt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 2 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

    A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként értékelte a vádlott megbánó magatartását, rendezett életvitelét, ezzel szemben súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy két közlekedési szabályt is megszegett, és a balesetben további egy személy megsérült.

    Az ítélet nem jogerős. – közölte a Miskolci Törvényszék

    BORÍTÓKÉP ILLUSZTRÁCIÓ: Forgalommal szemben hajtott az M6-on, az ámokfutó suzukis – VIDEÓ

    Forgalommal szemben hajtott az M6-on, az ámokfutó suzukis

  • Kijött a konténerszállító – Észnél volt és hatalmasat mentett a kamerás autó sofőrje

    Kijött a konténerszállító – Észnél volt és hatalmasat mentett a kamerás autó sofőrje

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt. Helyszín: Helvécia.

    „A videó magáért beszél. Majdnem letarolt engem és utána a szembe jövőket is.”

    – írta meg olvasónk.

    Ez bizony az az eset, amikor elkelhet egy tiszta alsónadrág…

    Már messziről látszott a felvételen a konténerszállító teherautó, de valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy sofőrje megállás nélkül kihajt az útra, az elsőbbségadás leghalványabb szikráját sem mutatva. Olvasónknak köszönhetően a helyzetet mindenki megúszta egyben sőt, anyagi kár sem történt.

    Hirdetés

  • Egynapos matrica: Fontos, érvényességet érintő szabályt tettek tisztába és úgy néz ki, hogy március 1-től indul

    Egynapos matrica: Fontos, érvényességet érintő szabályt tettek tisztába és úgy néz ki, hogy március 1-től indul

    Pár nappal ezelőtt jelent meg az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) oldalán az egynapos autópálya-matricák bevezetéséről szóló rendeletmódosítás tervezett szövege,

    amely az ár (5150 forint) mellett egy fontos szabályt is tisztázott

    – írta meg és szúrta ki a Totalcar.

    Korábban ugyanis nem volt teljesen világos, hogy az egynapos matrica hogyan is lesz egynapos: 24 órára szól vagy egy adott naptári napra. A tervezet szerint az utóbbi lesz, azaz a napi jogosultság a vásárló által megjelölt naptári napon 0 órától 24 óráig lesz érvényes.

    A módosítás a tervezet szerint március 1-jén lép hatályba.

    Hirdetés

    Nem gondolnánk, hogy sokat fognak eladni ebből a matricatípusból, a 10 napos alternatíva árát figyelembe véve, ami 6400 Ft-ba kerül D1 kategóriára. (1.250 forint különbözet)

  • Összetört az autójuk – Egyszerre ketten szabálytalankodtak

    Összetört az autójuk – Egyszerre ketten szabálytalankodtak

    Tegnap szintén egy előzésből adódó balesetet publikáltunk, erre ma itt van még egy 🙁


    KAPCSOLÓDÓ:

    Hatalmas balesetet okozott a szabálytalan előzéssel a Volkswagen sofőrje


    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt Sárszentmihályon.

    Egy kamion haladt a sor elején, lakott területen belül.

    Az őt követő autósnak és a kamerás autó mögötti sofőrnek körülbelül egyszerre fogyott el a türelme és mindketten, tiltott helyen, rosszkor kezdtek előzésbe. Sajnos emiatt meg is történt a baj.

    Reméljük ez a felvétel ismét tanulsággal szolgál sokaknak...

    Hirdetés

  • Pilisvörösváron vettek videóra a rendőrök egy nem mindennapi intézkedést

    Pilisvörösváron vettek videóra a rendőrök egy nem mindennapi intézkedést

    Pilisvörösvár Fő utcáján állítottak meg egy -már külsőre is- bontószökevény járművet a rendőrök.

    Az intézkedést videóra vették.

    Ki lehet jelenteni, hogy „csodákat” láttak az utastérben.

    Hirdetés

    A VIDEÓT ITT TUDOD MEGTEKINTENI

    FRISS:

    Hatalmas balesetet okozott a szabálytalan előzéssel a Volkswagen sofőrje

  • Targoncázni alap, targoncázni menő: óriási szükség van az anyagmozgatókra a raktározás világában!

    Targoncázni alap, targoncázni menő: óriási szükség van az anyagmozgatókra a raktározás világában!

    Milyen munkalehetőségek találhatóak targoncásként?

    A targoncások munkája megkerülhetetlen a raktárakban és különböző logisztikai területeken. Olyanok ők, mint a sofőrök a kamionos cégeknek, vagy egy radikális példával élve, mint a kapusok a fociban. Hiszen nélkülük szinte szó szerint megállna az élet, nem tudna működni semmi. Nemcsak a nagyvárosokban, hanem a vidéki kisvárosokban és falvakban is szükség van a munkájukra. Targoncás, anyagmozgató lehetőség Eger melletti településen, Novajon is található például.

    Milyen egy tipikus álláshirdetés targoncás munkakörre?

    A targoncavezető / anyagmozgató pozíció tehát fontos és sokoldalú szerepet tölt be a vállalatok működésében. A feladatok közé tartozik a kézi- és gépi anyagmozgatás, valamint a komissiózás, amelyek nélkülözhetetlenek az üzem hatékony működéséhez és a termelési folyamatok optimalizálásához.

    A jelentkezőktől elvárják a targoncavezetői jogosítvány meglétét, és előnyt jelent, ha rendelkeznek komissiózási és anyagmozgatási gyakorlattal. A pozícióban való részvétel lehetőséget biztosít a munkavállalóknak, hogy részt vegyenek egy modern és dinamikus munkakörnyezetben, és hozzájáruljanak a termelési folyamatok hatékonyabbá tételéhez.

    A cég által kínált előnyök, mint a bejelentett munkaviszony, délelőtti munkavégzés, utazási támogatás és az azonnali munkakezdés, mind azt mutatják, hogy a vállalat elkötelezett a munkavállalói kényelem és elégedettség iránt. A targoncavezető / anyagmozgató pozíció így nem csupán egy munka, hanem egy lehetőség arra, hogy valaki részese legyen egy innovatív és előretekintő vállalat napi tevékenységeinek.

    Mi kell ahhoz, hogy valaki targoncát vezethessen?

    A targoncavezetői pozíció betöltéséhez elengedhetetlen a targoncavezetői jogosítvány megléte. Ez a hivatalos dokumentum biztosítja, hogy a munkavállaló rendelkezik a szükséges ismeretekkel és készségekkel a targonca biztonságos és hatékony kezeléséhez. A jogosítvány megszerzése általában szakmai képzést és gyakorlati vizsgát is magában foglal, így a targoncavezetők szakértők a raktározási és logisztikai területeken.

    Nem csak a targoncás, anyagmozgató pozíciókhoz fontos a jogosítvány megléte

    Nem csak a targoncavezető, anyagmozgató pozíciókhoz fontos a jogosítvány megléte. A raktárakban és logisztikai központokban dolgozó munkavállalók számára a targoncavezetői jogosítvány egyfajta szakmai elismerést jelent. Azoknak, akik még nem rendelkeznek ezzel a jogosítvánnyal, de érdeklődnek a logisztikai terület iránt, érdemes megfontolni a jogosítvány megszerzését, mivel ez további karrierlehetőségeket és versenyelőnyt jelenthet a munkaerőpiacon. A targoncavezetői jogosítvány nem csupán egy papír, hanem egy kapu a különböző lehetőségek felé a raktárkezelés és logisztika területén.

    Kép forrása: Freepik.com

  • Ezzel a módszerrel szűrik ki a mobilozó és biztonsági öv nélkül közlekedő sofőröket

    Ezzel a módszerrel szűrik ki a mobilozó és biztonsági öv nélkül közlekedő sofőröket

    Összehangolt akció és finn módszeres ellenőrzés zajlott Kaposváron és vonzáskörzetében, 54 szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.

    A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei a Készenléti Rendőrség egységeinek segítségével február 9-én fokozottan ellenőrizték Kaposvár és környéke forgalmát.

    A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nemcsak civil kocsikkal, hanem drónnal is figyelték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat, valamint finn módszerrel is szondáztattak. Az elsőként Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőnek alkoholszondát kell fújnia. Amennyiben a sofőr nem ittas, úgy azonnal továbbindulhat, míg pozitív eredmény esetén az érintettet félreállítják, és eljárás indul vele szemben.

    Az akció ideje alatt a járőrök 550 gépjárművezetőt ellenőriztek, és egyetlen sofőrnél sem merült fel az ittasság gyanúja.

    Hirdetés
    Fotó: police.hu

    A rendőröknek emellett többek közt az elsőbbség szabályainak megsértése, a biztonsági öv használatának hiánya, valamint a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt összesen 54 esetben kellett intézkedniük. Az akciót három civil gépkocsi, hét járőrautó és két drón segítette.

    A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű kontrollt. Kérjük a közlekedésben részt vevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!

    Hirdetés
    Fotó: police.hu
    Fotó: police.hu
  • Betépett sofőrt üldöztek a veszprémi rendőrök

    Betépett sofőrt üldöztek a veszprémi rendőrök

    2024. február 11-én a rendőrök ellenőrizni akartak egy autót, amely megvárta, míg a járőr kiszáll az autóból, majd nekiindult, faképnél hagyva az egyenruhást.

    A rendőrök ezután üldözőbe vették az autóst, aki egy körforgalomból kifelé jövet az útpadkának ütközött, és defektet kapott. Néhány métert még így is haladt a járművel, de végül kénytelen volt megállni.

    A 39 éves balatonkenesei sofőrről az intézkedés során kiderült, hogy el van tiltva a vezetéstől, ráadásul az ő és tizenöt éves utastársa átvizsgálása során Cannabis-motívummal ellátott őrlő került elő a férfi zsebéből. Ezután mindkettőjüket előállították mintavételre, melynek során kiderült, hogy mindketten kábítószer hatása alatt álltak. 

    A 15 éves fiatal ellen kábítószer birtoklása vétség miatt tettek büntetőfeljelentést, az autót vezető 39 éves férfit pedig őrizetbe vették, és vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett, járművezetés bódult állapotban vétség, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon.

    Hirdetés

  • Hatalmas balesetet okozott a szabálytalan előzéssel a Volkswagen sofőrje

    Hatalmas balesetet okozott a szabálytalan előzéssel a Volkswagen sofőrje

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a 61-es úton, Baté-ből kiérve, Dombóvár irányába haladva, 2024.02.10-én.

    „A videón egy rossz helyen végrehajtott előzés eredménye látható. Senki nem sérült meg komolyabban szerencsére”

    – írta meg olvasónk.

    Azt gondoljuk, hogy ennél jobban szemléltetni azt, hogy a KRESZ értetek van, nem lehet!

    Ott van – nyilván nem dísznek – az előzni tilos tábla, amire fittyet hányt a Volkswagen Golf sofőrje. A videón látni, hogy a két autó összeér, emiatt a Golf sofőrje elveszíti uralmát a jármű felett és a szabályosan közlekedő Opel Corsának hajt.

    Hirdetés

  • Lefejelte a rendőrt egy autós Tatán, egy közúti ellenőrzés alkalmával

    Lefejelte a rendőrt egy autós Tatán, egy közúti ellenőrzés alkalmával

    A Tatabányai Járásbíróság a 2024. február 12. napján tartott nyilvános folytatólagos tárgyaláson, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet.

    A megállapított tényállás szerint a vádlott 2020. május 28-án Környe és Tata között a 8119. számú műúton közlekedett kistehergépkocsival, amikor rendőri ellenőrzés alá vonták.

    Az ellenőrzés során a rendőr többszöri felszólítása ellenére a vádlott nem volt hajlandó megfújni a légalkoholmérő készüléket, ezért a rendőr az előállításáról döntött, amelyet közölt a sofőrrel.

    A vádlott a rendőrségi szolgálati járműben mobiltelefont vett elő, amelyet használni akart, magatartását a rendőr felszólítására sem fejezte be, ezért az intézkedő rendőr a szolgálati gépkocsival megállt. A rendőr közölte a férfivel, hogy a telefont nem használhatja, ellenkező esetben el kell vennie a készüléket, ellenszegülő magatartása miatt pedig kényszerítő eszközt fog alkalmazni.

    A vádlott kiabálni kezdett a rendőrrel, aki ekkor megbilincselte. Az férfi ezután sem akart a rendőrségi szolgálati járműbe visszaülni, az előtte álló rendőrt eltolta, majd távozni akart. A rendőr a férfit karjának megfogásával nem tudta visszatartani, ezért könnyfakasztó sprayvel lefújta. Ezután a férfi a rendőr arcába fejelt, mellyel nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

    Hirdetés

    A bíróság a vádlottat 1 év 3 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

    Borítókép:illusztráció
  • Próbált menteni a biciklis, de elütötte az autó – VIDEÓ

    Próbált menteni a biciklis, de elütötte az autó – VIDEÓ

    Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki kereszteződésben ütötte el a kerékpárost.

    A vádirat szerint a férfi 2022. szeptember 2-án, Bajon vezette a személygépkocsit. Az elkövető egy kereszteződésben az előtte haladó és jobbra kanyarodó, zárt felépítésű jármű takarása miatt nem észlelte a balról érkező kerékpárost, ezért neki nem biztosított elsőbbséget.

    A kerékpáros balra akart kanyarodni, de amikor látta a kereszteződésbe behajtó gépjárművet, megpróbálta az ütközést elkerülni, ami nem sikerült. A gépkocsi a kerékpár hátsó kerekének ütközött, emiatt a sértett az aszfaltra zuhant.

    A sértett a baleset során nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
    Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a büntetlen férfival szemben pénzbüntetést szabjon ki, valamint tiltsa el a közúti járművezetéstől. – közölte az Ügyészség

    Hirdetés