Kategória: Hírek

  • Árkon-bokron át menekült a rendőrök elől Tapolcán

    Árkon-bokron át menekült a rendőrök elől Tapolcán

    Egy Tapolca környéki 27 éves férfinak egyedi azonosító jellel visszaélés és engedély nélküli vezetés miatt kell felelnie.

    A járőrök 2024. február 17-én délelőtt, Tapolcán lettek figyelmesek egy általuk ismert járművezetőre, akiről tudták, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel.

    Az egyenruhások megpróbálták megállítani, ám ahogy a Tapolca környéki 27 éves férfi észrevette őket, nagy sebességgel hajtott tovább a városon keresztül, majd egy fás-bokros területen folytatta a menekülést.

    A rendőrök a sofőrt később otthona előtt fogták el, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra. Az adatgyűjtés során megállapították, hogy az autó rendszáma egy másik járműhöz tartozik.

    A tettest egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, továbbá az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben, és őrizetbe vették. – közölte a police.hu

    Hirdetés

  • Még a karma is megbüntette a Honda sofőrjét. Padkának csapódott

    Még a karma is megbüntette a Honda sofőrjét. Padkának csapódott

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a Keresztúri út 10. kerületi részén.

    „Kabai utca után a vasúti felüljáró előtt egy Honda Civic szabálytalanul előzött, majd a padkának csapódott.”

    – írta meg olvasónk.

    Kanyarban előzött a Honda vakmerő sofőrje és jöttek szemből. A kamerás autó lehúzódott, a szemből érkező autó sofőrje fékezett, a hondás pedig elvesztette uralmát a jármű felett, de szerencsére megúszta annyival, hogy a padkának csapta az autót.

    Hirdetés

  • Özönlenek az új trafiboxok: Február 1-ig országosan 87 helyszínen telepítették a trafiboxokat, most további 94 darab érkezhet

    Özönlenek az új trafiboxok: Február 1-ig országosan 87 helyszínen telepítették a trafiboxokat, most további 94 darab érkezhet

    Lassan 200 darabra duzzad az autósokat országszerte lassító traffiboxok száma. Február 1-ig országosan 87 helyszínen telepítették a traffiboxokat, most további 94 darab érkezhet.
    „Február 1-ig országosan 87 helyszínen telepítették a traffiboxokat, és további 94 helyszínen jelenleg előkészítés alatt áll az elhelyezésük” – árulta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Vezess megkeresésére, a traffiboxok listája pedig az alábbi linken érhető el.

    „A Trafiboxok legfőbb eredményessége a visszatartó erőben rejlik, amely a területi lefedettség bővülésével véleményünk szerint tovább növelhető” – mondta az ORFK. a Vezessnek.


    KAPCSOLÓDÓ:

    FOTÓK: Szokatlan fix kamerát telepítettek a Váci útra


    Az összeállítás szerint két ok miatt lehetnek hatékonyabbak a traffiboxok annál a 365 sávot/irányt figyelő fix sebességmérőnél, amelyek előtt tömegével lassítanak az autósok, utána meg tömegével visszagyorsítanak:

    Egyrészt az utak mellett álló traffiboxokat látják ugyan az arra haladó autósok, azt viszont nem tudják – mert a közeledő járműből nem látszik pontosan –, hogy abban a konkrét dobozban éppen akkor van-e egyáltalán működő sebességmérő. Simán lehet, hogy teljesen üres doboz mellett lassítanak, amivel máris elérték céljukat az egyenruhások: lassul a járműforgalom, biztonságosabbá válik az adott útszakasz.

    Hirdetés

    A vidéki városokban 3-4 ilyen dobozt is képes lehet eredményesen kiszolgálni egyetlen mobil sebességmérő eszköz.

    A másik ok, ami miatt hatékonyabb lehet az utak fölé szerelt fix készülékeknél, hogy a traffiboxok forgathatók, a kétirányú forgalmat is képesek ellenőrizni. A helyi rendőrök döntésén múlik csupán, hogy mikor melyik irányba haladó autók, motorok, kamionok stb. sebességét mérik velük.

    Akár naponta többször is fordíthatnak rajtuk 180 fokot, így az adott utat rendszeresen használó járművezetők sem léphetik át nyugodtan a sebességhatárt, mert – mondjuk – reggel azt látták, egy adott irányt figyelt akkor a traffipax. Két óra múlva ugyanúgy bemérheti ugyanazt a gyorshajtót a másik irányból érkezve.

    A teljes címlista a már működő 87 darab Trafiboxról elérhető a Vezess oldalán.

  • „Fantomdugó” alakult ki a pénteki, M1-en történt egyik balesetnél

    „Fantomdugó” alakult ki a pénteki, M1-en történt egyik balesetnél

    A cikk alján linkelt felvételt az MKIF Zrt. tette közzé a Facebookon,

    „Ha még nem láttál fantomdugót, vagy nem tudod mi az, most figyelj, mert megmutatjuk!” címmel.

    Aznap két baleset is történt az M1-esen, ráadásul mindkettő a Hegyeshalom felé vezető oldalon.

    Sokan a főváros felé haladók közül, az egyik baleset mellé érve elkezdtek lassítani, majd videózni. A lassítások miatt úgynevezett fantomdugó alakult ki, valós ok nélkül előbb lelassult, majd megállt a pálya forgalma Budapest felé. Ez katasztrófaturizmus.

    Mutatunk előbb egy autóból készült videót, közvetlenül utána pedig a forgalomfigyelő kameráinkon a folyamat is látható, ahogyan emiatt belassul a pálya. – írta meg az MKIF Facebook posztjában.

    Ne videózzunk, ne bámészkodjunk, egyrészt mert balesetveszélyes, másrészt kegyeleti, erkölcsi okokból is aggályos! – tették hozzá!

    Hirdetés

    AZ MKIF VIDEÓJA ITT TEKINTHETŐ MEG

  • Kitépte a bicikli első kerekét a vonat, de a kerékpáros túlélte a balesetet – FOTÓK

    Kitépte a bicikli első kerekét a vonat, de a kerékpáros túlélte a balesetet – FOTÓK

    Kisújszálláson (majdnem) mindent túl lehet élni… – kezdte posztját ezzel a felütéssel a Katasztrófavédelem.

    „Nem múlik el nap anélkül, hogy valaki a tilos jelzés ellenére autóval, motorral, vagy biciklivel ne hajtana át valahol a vasúti átjárón.
    A türelem nagy kincs, életet is menthet. Ott, ahol hiányzik, még segíthet a másik fél ébersége, és van, amikor már csak a szerencse marad.” – tették hozzá.

    Ezt írták a kisújszállási tűzoltók az esetről:

    Szombaton vasúti átjáróban hajtott vonat elé egy férfi Kisújszállás külterületén. A mozdonyvezető látta a férfit és rádudált, aki ennek ellenére a lezárt sorompót kikerülve a sínekre hajtott. Szerencséje volt, mert nem került az érkező vonat alá – így sérülés nélkül(‼) túlélte az ütközést. A mentők kórházba szállították. A kerékpár első kereke kiszakadt…
    A vonatközlekedés a baleset miatt megállt az érintett vonalon. A helyszínre mentők és rendőrök is érkeztek.
    A kisújszállási önkormányzati tűzoltók kétszáz ember átszállásában segítettek.

    Hirdetés
    Fotó: Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság

    Borítókép: Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság
  • Megkergült a Mazda sofőrje a Rákóczi hídon

    Megkergült a Mazda sofőrje a Rákóczi hídon

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a Rákóczi hídon, 2024.02.15-én.

    Sietős dolga lehetett a Mazda sofőrjének a Rákóczi hídon.

    A megkergült sofőr a belső sávból vágódott ki a híd pesti hídfőjénél található jobb szélső felhajtóra és onnan előzte meg a külső sávban haladó autóst, majd azonnal bevágta magát a belsőbe, ahol lényegében letolt egy kisbuszt.

    Sajnos az ilyen eszement egyének is körülöttünk közlekednek. Szerencsére a forgalom résztvevői jól tolerálták a hibbant sofőrt.

    Hirdetés

  • Lehet a követési távolságról papolni, de városban senki nem tartja be. Az ilyenek miatt mindig más szívja meg

    Lehet a követési távolságról papolni, de városban senki nem tartja be. Az ilyenek miatt mindig más szívja meg

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    „Az M3-as bevezetőn hajtottam, mikor a belső sávban úgy döntött a fekete Opel sofőrje, hogy ő szeretne másik irányba menni és teljesen megállt az átsoroláshoz.

    Az előttem lévő kolléga sikeresen megállt de én sajnos későn reagáltam és sikerült utolérnem őt. A hibámat elismerem, de szeretném ezt a videót megmutatni  annak érdekében, hogy megmutassam, egy ilyen manőver milyen kellemetlenségeket okozhat a mögötte haladóknak.”

    Írta meg olvasónk.

    Igen, tudjuk…..  az a híres követési távolság! Ha jól megnézitek a videót látszik, hogy gyakorlatilag senki nem tart olyan követési távolságot, amivel egy ilyen helyzetre érdemben fel tudna készülni.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: 90 helyett 215-tel száguldott. Feltöltötte az Instára. Letartóztatták a spanyol férfit

    VIDEÓ: 90 helyett 215-tel száguldott. Feltöltötte az Instára. Letartóztatták a spanyol férfit

    Spanyolországban töltötte fel az Instagramra száguldozását egy 21 éves fiatal sofőr. A felvételen 215 km/h sebességgel száguld ott, ahol 90 km/h a sebességhatár.

    A posztot névtelenül megosztotta valaki az illetékes hatóságoknál, az „Észrevételek és Javaslatok” platformon, akik ezt követően nyomozást indítottak.

    Több spanyol újságcikk szerint sikerült azonosítaniuk a helyet, ahol a incidens történt, majd a sofőrt az autója alapján.

    A 21 éves férfit letartóztatták, mivel a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy azon a szakaszon, ahol száguldozott – Aranjuez madridi területén – a sebességhatár 90 km/h.

    Az ilyen sebességtúllépés pedig több mint közlekedési szabálysértés a spanyoloknál, bűncselekménynek minősül. Akár háromtól hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel is járhat, és a jogosítványát is elveszítheti hosszú időre a sofőr, akár négy évre is.

    Hirdetés

  • Gyálon ütközött vonattal egy autó – FOTÓK

    Gyálon ütközött vonattal egy autó – FOTÓK

    Szombat délután a Nyugati pályaudvarról 15:15-kor Lajosmizsére elindult S21-es vonat (2926) Gyálon a Bacsó Béla utcai vasúti átjáróban egy autóval ütközött össze.

    A fénysorompó rendben működött, a vonaton nem sérült meg senki. – közölte a Mávinform.

    A helyszínelés befejezéséig – 18 óráig – a lajosmizsei vonalon Pestszentimre és Gyál között szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok közlekedtek.

    Nem hivatalos források szerint a sofőr könnyű sérüléssel megúszta az ütközést.

    Hirdetés

  • Volt baj a pályán: Veszélyes, fertőző hulladékok kerültek az útra – FOTÓK

    Volt baj a pályán: Veszélyes, fertőző hulladékok kerültek az útra – FOTÓK

    Február 8-án kapta a bejelentést a Magyar Közőt szombathelyi mérnöksége, miszerint állati belsőség folyt a 86-os főútra.

    „Azonnal útellenőrt küldtünk a helyszínre, aki jelezte, hogy 700 méteres szakaszon lett szennyezett az út.

    Ilyen esetben első körben egy veszélyes, fertőző hulladékok elszállítására specializálódott cég kezdhette meg a burkolatra került nagy mennyiségű szennyeződés összetakarítását és konténerekbe gyűjtését. Ezután jött kollégáink számára a neheze.

    Hirdetés

    A burkolaton maradt vékony zsírréteget és állati szövetfilmet először fertőtlenítőszerrel, majd sóval és homokkal szórták le. A lezárt szakaszt folyamatosan megfigyelés alatt tartották.

    Másnap reggel a kijuttatott szóróanyagokat összetakarították egy Unimogra szerelt seprűadapter segítségével. A nap folyamán aztán a burkolatra többször is sót és homokot szórtak, melyet veszélyes hulladékként kezeltek.

    Ezután a Szombathelyi Önkéntes Tűzoltóegyesület egysége vízzel mosta le az utat, ez egészen estig tartott. Végül a NÉBIH által küldött beavatkozó egység érkezett a helyszínre, akik fertőtlenítették a lemosott területet.

    A szennyezés eltakarításához kollégáink napokig védőfelszerelésben, napi 2 váltásban 14 emberrel, 4 brigádszállító autóval, 2 tehergépkocsival és 1 seprűs Unimoggal látták el a kárenyhítéshez szükséges feladatokat.

    Nem kívánjuk senkinek, hogy hasonló feladat háruljon rá. Ez az eset is ráirányítja viszont a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a rakomány megfelelő rögzítése, hogy ilyen ne fordulhasson elő.”

    – közölte Facebook posztjában a Magyar Közút.

    Hirdetés

  • Segítséget kér az M1-M7 szakaszon történt tömegbaleset egyik érintettje – FOTÓK

    Segítséget kér az M1-M7 szakaszon történt tömegbaleset egyik érintettje – FOTÓK

    Négy személyautó ütközött össze Budapest XI. kerületében, az M1-es és M7-es autópályák közös kivezető szakaszán, a 8-as kilométernél 2024.02.14-én az esti órákban.

    A baleset egyik érintettje kérte, hogy posztját mi is osszuk meg, hátha valakinek rögzítette az esetet a fedélzeti kamerája:

    A segítségeteket szeretném kérni, hátha volt olyan autós, aki fedélzeti kamerával rögzítette az eseményeket és eljut hozzá ez a poszt.

    2024.02.14-én 19.30 körül súlyos autóbalesetet szenvedtünk az M1-M7 autópálya kivezető szakaszán Budaörsnél a 8-as kilométer környékén.

    A belső sávban egy kisebb baleset történhetett nem sokkal azelőtt, hogy mi arra jártunk. 2 autó állt a belső sávban, amelyeket én észleltem és a vészvillogó bekapcsolása után masszív lassításba kezdtem.

    Hirdetés
    Facebook

    A mögöttünk jövő személygépjármű valami oknál fogva nem érzékelte lassításomat és nagy sebességgel belénk hajtott. Többre sajnos nem emlékszem. Én könnyebben, utastársam, aki mellettem ült súlyosabban sérült.

    Köszönöm, ha megosztod és így segítesz nekem, hogy megtudjam pontosan mi történt.”

    – írta meg a poszt szerzője.

    A poszt alatti kommentekből az is kiderült, hogy az autójukba hajtó kocsi sofőrje nem hajtott el a helyszínről, viszont azt állította a sofőr, hogy a fekete – képen lévő – autó vágott be elé és ezért nem tudott megállni.

    Hirdetés

  • Hárman sérültek meg a részeg autós miatt

    Hárman sérültek meg a részeg autós miatt

    Részegen ült autóba a sofőr, három ember sérült meg miatta egy balesetben Szombathely határában.

    A sofőr menet közben váratlanul áttért a szembe sávba, ezért fél-frontálisan ütközött egy szemből érkező autónak, majd egy darabig az árokban haladt tovább, végül mégis az úton állt meg.

    A baleset péntek reggel történt, mindkét sofőrt és az egyik autó utasát kórházba kellett vinni. – közölte a Tények.

    Hirdetés

  • Elütött egy gyalogost, majd beültette saját autójába, hogy hazavigye. Közben rosszul lett és meghalt

    Elütött egy gyalogost, majd beültette saját autójába, hogy hazavigye. Közben rosszul lett és meghalt

    Az elütött gyalogos túlélte, a sofőr viszont nem.

    A furcsa eset pénteken történt délben a romániai Vaskohszikláson. A partiumi kisváros központjában egy férfi elütött egy gyalogost, majd beültette saját autójába, hogy hazavigye – számolt be az Erdélyi Hírportál.

    Miután a sérült nőnek feldagadt a lába, és nem tudott kiszállni a kocsiból az otthona előtt, a sofőr pánikba esett. Körülbelül 500 métert tettek meg a baleset helyszínétől, amikor a férfi megijedt, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint hitte, és rosszul lett.

    Hirdetés

    Az autóshoz mentőhelikopter érkezett, majd próbálták újraéleszteni, de az életét már nem sikerült megmenteni. Az elgázolt járókelőt a helyi kórházba szállították, ahol ellátták a sérüléseit. Az események éppen a helyi általános iskolai előtt játszódtak.

    A szerencsétlenség körülményeit vizsgálják.

  • Centiken múlott egy baleset, majd pár perc múlva ugyanott meghalt egy ember

    Centiken múlott egy baleset, majd pár perc múlva ugyanott meghalt egy ember

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a mai napon az M1-esen, Lébény térségében.

    A felvétel tegnap reggel, 8 óra után készült, majd 11 óra után közölte a police.hu, hogy ugyanennél a mozgó terelésnél baleset történt és meghalt egy ember.

    „Egy török kisteherautó eddig tisztázatlan körülmények között ütközött neki a belső sávban az MKIF tulajdonában tehergépkocsinak, aztán egy kistehergépkocsinak.

    A rendőrök a szemle és a műszaki mentés ideje alatt az autópálya érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A közlekedőknek azt javasolták, hogy a 142-es kilométerszelvénynél, Lébénynél hagyják el az autópályát, és Mosonmagyaróvár térségében a 160-as kilométerszelvénynél térjenek vissza az útszakaszra. Ez a Lajta-parti város mosoni városrészében okozott nagyobb forgalmat.”

    – írta meg a kisalfold.hu

    Hirdetés

    FRISSÍTÉS:

    Ennyi maradt abból a kisbuszból, aminek sofőrje életét vesztette percekkel később ugyanannál a mozgó terelésnél, amit egy másik autós megúszott.

    Tények

    A Tények riportjában megszólalt Szimicsku László az MKIF Zrt. kommunikációs igazgatója, aki elmondta, hogy milyen módokon volt kitáblázva és előre jelezve a mozgó terelés.

  • Baleseteztek: Közel egy tucat ember ült az autóban!

    Baleseteztek: Közel egy tucat ember ült az autóban!

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a nem mindennapi felvételt a 13. kerületben, a Lehel úton, ma reggel.

    „Ma reggel a Lehel utcán voltam szemtanúja egy ütközésnek.

    Mivel láttam és lehúzott ablakkal hallottam is, hogy személyi sérülés nem történt, így tovább hajtottam munkahelyre.

    Viszont a felvételt szeretném megosztani, mert érdekes volt a szituáció.

    Belső sávban haladó autós lassít, hogy beengedje a visszakanyarodó autóst, mikor a külsőből cikázva bevág elé egy másik. Érdemes odafigyelni az első autóból kiszálló személyek számára is :)”

    – írta meg olvasónk.

    Hirdetés