Kategória: Hírek

  • A vasárnapi tömegbaleset károsultjai nem kapnak rendkívüli előleget a biztosítóktól. A tavalyi esetnél kaptak az érintettek

    A vasárnapi tömegbaleset károsultjai nem kapnak rendkívüli előleget a biztosítóktól. A tavalyi esetnél kaptak az érintettek

    Tavaly, az M1-es autópályán történt tömegbaleset után az érintettek rendkívüli előleget kaptak a biztosítóktól, a mostani eset károsultjai viszont erre nem számíthatnak.

    A biztosítók több mint tíz évvel ezelőtt kialakítottak egy belső önszabályozást, amely olyan tömegbalesetre vonatkozik, ahol legalább húsz gépjármű sérül meg egy helyszínen

    – nyilatkozta az RTL-nek Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kommunikációs vezetője.

    Hirdetés

    Vasárnap azonban több kisebb baleset történt, így azt javasolják, hogy akinek van cascója, az csináltassa meg az autóját. Ahol egyértelmű a felelősség kérdése és a felek meg is tudnak egyezni, ott a károkozó biztosítójánál kell jelentkezni.

    Ahol nem egyértelmű, hogy ki a felelős, ott a MABISZ-nál jelentkezzenek, és a MABISZ befogadja a kártérítési igényeket, elvégzi a kárfelmérést, a hivatalos iratok beérkezte után eljuttatja az illetékes biztosítóhoz az iratokat

    – tette hozzá Lambert Gábor.

    Ennek értelmében meg kell várni, amíg a rendőrség lezárja a vizsgálatokat..

    Mint arról vasárnap mi is beszámoltunk, tömegkarambol történt az M7-es autópálya Velencei tó környéki szakaszán, mert hatalmas köd és füst borította be a pálya ezen szakaszát.

    Az RTL stábja több sofőrrel is beszélt, egyikük azt mondta, hogy olyan sűrű ködbe futott bele, mint a tej. Azonnal lassított, majd feltűnt előtte egy már álló kamion. Belenézett a tükörbe, és azt látta, hogy jön mögötte valamilyen nagyobb autó, amely belészaladt, és belökte a kamion alá, majd kinyílt a légzsák.

    Mint fogalmazott:

    Azon imádkoztunk, hogy ne jöjjön mögöttünk egy még nagyobb autó, ami még jobban benyom a kamion alá, és nem tudunk kiszállni.

    Hirdetés

    Egy asszony pedig arról beszélt, hogy összevissza csapódtak az autópályán. Miután kiszálltak az összetört kocsijukból, semmit sem láttak, csak az érkező autók becsapódását hallották, és nagyon erős maró szagot éreztek.

  • Akár örökre eltilthatják a vezetéstől a Volánbusz sofőrjét. A sorompót letörve hajtott a sínekre

    Akár örökre eltilthatják a vezetéstől a Volánbusz sofőrjét. A sorompót letörve hajtott a sínekre

    A buszon két ember utazott.

    Leengedett félsorompó, tilos jelzés. Egyikkel sem törődött az a buszsofőr, aki tavaly júniusban hajtott a vasúti sínekre Piliscséven, nem sokkal a vonat érkezése előtt – számolt be róla az RTL Híradó.

    Az ügyészség szerint a sofőr veszélyezette a buszon tartózkodó két utas életét, ezért büntetésként pénzbírságot javasoltak, és azt, hogy a sofőrt tiltsák el a vezetéstől.

    Az esettel kapcsolatban a Volánbusz közölte: „A munkáltató a büntetőeljárás jogerős befejezése után haladéktalanul megteszi a szükséges munkajogi intézkedéseket.”

    Hirdetés
  • A gyalogosok rémeként jelent meg a 17. kerületben egy motoros

    A gyalogosok rémeként jelent meg a 17. kerületben egy motoros

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt 2024.02.26-én, a 17. kerületben, a Pesti úton, Rákoskeresztúr városközpontban.

    A felvételen látható motoros a gyalogosokkal teli zebrán a legnagyobb nyugalommal suhant át a szabályosan átkelő gyalogosok között.

    A videón látható egyik férfit majdnem el is sodorta. Ő mögötte és másik két gyalogos előtt hajtott át…

    Hirdetés

  • Több száz autó gyülekezett illegális gyorsulási versenyre egy soroksári parkolóban. Megjelentek a rendőrök

    Több száz autó gyülekezett illegális gyorsulási versenyre egy soroksári parkolóban. Megjelentek a rendőrök

    832 igazoltatás, 495 ellenőrzött gépkocsi, 32 elfogott vagy előállított ember egyetlen éjszaka. Ez a közel száz rendőr és több társhatóság részvételével Budapest belső kerületeiben zajlott hétvégi ellenőrzés mérlege. Emellett idejekorán felszámoltak egy Soroksáron szerveződő illegális gyorsulási versenyt is.

    Egy soroksári áruház parkolójában illegális gyorsulási versenyre gyülekezett több száz autó, azért oda is erőket csoportosítottak át. Itt engedély nélküli átalakítás miatt öt gépkocsi hatósági engedélyét vették el, olvashatatlan vagy hiányzó rendszám miatt három, lejárt műszaki érvényesség miatt egy helyszíni bírságot osztottak ki.

    Hirdetés

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendszeresen szervez komplex bűnügyi és rendészeti akciót a főváros V., VI. és VII. kerületében. Legutóbb 2024. február 23-a estétől másnap hajnalig tartottak ilyen ellenőrzést, amelyben részt vettek a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatal Közlekedésfelügyeleti Főosztálya, a Budapesti Közlekedési Központ, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület munkatársai, valamint az érintett kerületi önkormányzatok közterület-felügyelői.

    Az akció fő célja a bűncselekmények megelőzése, megszakítása, illetve a többi közlekedőre veszélyt járművezetők kiszűrése volt.

    A rendőrök és a társszervek kiemelten ellenőrizték a belváros forgalmas közterületeit, a szórakozóhelyek környékét, valamint két belvárosi szórakozóhelyet is. 832 igazoltatást hajtottak végre, elfogtak vagy előállítottak 32 embert, köztük egy körözött személyt, tíz embert kábítószer birtoklásának gyanúja miatt, egy embert zseblopáson, hatot garázdaság elkövetésén értek tetten. 495 gépkocsit, közte 68 taxit ellenőriztek.

    Utóbbiakból kettőt soron kívüli műszaki vizsgára rendeltek, kettőnek elvették a hatósági jelzését, egynek a taxiengedélyét is engedély nélküli személyszállítás, illetve nem megfelelő műszaki állapot miatt.

    Összesen 271 alkoholszondát alkalmaztak, ezúttal egyetlen vezető sem bizonyult ittasnak. Közlekedési jogsértések miatt öt szabálysértési feljelentést tettek, 12 esetben helyszíni-, két esetben közigazgatási bírságot szabtak ki.

    Hirdetés
  • Hátrafele, forgalommal szembe vontatatta ki egy terepjáró a műszaki hibás autót

    Hátrafele, forgalommal szembe vontatatta ki egy terepjáró a műszaki hibás autót

    Két alkalommal is megesett az elmúlt időszakban, hogy szembe mentek fel a pályára. Illetve volt egy megfordulós-vontatós eset is. – közölte az MKIF Zrt.

    Az első esetben egy műszaki hibás autót hátrafele, forgalommal szemben, a felhajtón keresztül vontatott ki egy terepjáró.

    Másik alkalommal egy személyautó lopakodott végig a leállósávon, lehajtótól lehajtóig. A szabályosan közlekedők jelzéseire sem volt hajlandó megfordulni.

    A harmadik esetben egy kamionosnak volt mindegy, hogy éjszaka hol megy. Őt a rendőrök terelték át a megfelelő oldalra 3 kilométer megtétele után.

    A szituációk nem volt viccesek. Baleset szerencsére egyik esetben sem történt. Autópályán, gyorsforgalmi úton:

    – ne hajts fel szembe!
    – ne tolass!
    – ne fordulj meg!

    A forgalommal szemben felhajtó autó az egyik legváratlanabb dolog, amivel az autósok találkozhatnak az autópályákon.

    Nem véletlenül kérjük, hogy mindenki tartsa be a KRESZ szabályait. Tolatni, megfordulni autópályán, gyorsforgalmi úton tilos és életveszélyes! Ha pedig eltévesztettük a kihajtót, soha ne forduljunk vissza, ne tolassunk. Menjünk el a következő lehajtóig és onnan, a KRESZ szabályait betartva közelítsük meg a számunkra tökéletes lehajtót. – jegyezte meg az autópálya kezelője.

    Hirdetés

  • M7 tömegbaleset: „Imádkoztunk, hogy ne jöjjön mögöttünk egy még nagyobb autó, ami még jobban benyom a kamion alá, és nem tudunk kiszállni”

    M7 tömegbaleset: „Imádkoztunk, hogy ne jöjjön mögöttünk egy még nagyobb autó, ami még jobban benyom a kamion alá, és nem tudunk kiszállni”

    Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, tömegkarambol történt az M7-es autópálya Velencei tó környéki szakaszán, mert hatalmas köd és füst borította be a pálya ezen szakaszát.

    Az RTL stábja több sofőrrel is beszélt, egyikük azt mondta, hogy olyan sűrű ködbe futott bele, mint a tej. Azonnal lassított, majd feltűnt előtte egy már álló kamion. Belenézett a tükörbe, és azt látta, hogy jön mögötte valamilyen nagyobb autó, amely belészaladt, és belökte a kamion alá, majd kinyílt a légzsák.

    Mint fogalmazott:

    Azon imádkoztunk, hogy ne jöjjön mögöttünk egy még nagyobb autó, ami még jobban benyom a kamion alá, és nem tudunk kiszállni.

    Hirdetés

    Egy asszony pedig arról beszélt, hogy összevissza csapódtak az autópályán. Miután kiszálltak az összetört kocsijukból, semmit sem láttak, csak az érkező autók becsapódását hallották, és nagyon erős maró szagot éreztek.

    A katasztrófavédelem munkatársai sorra áramtalanították a balesetekben érintett járműveket. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-vel annyit közölt, hogy a baleset helyszínére számos mentőegység, köztük mentőhelikopter is érkezett, a mentés, a sérültek ellátása folyik. Az autópálya fenntartó MKIF Zrt. már arról adott tájékoztatást, hogy halálos baleset történt.

    Apákozdi önkormányzat a Facebook-oldalán jelezte, hogy egy kápolnásnyéki csirketelepen tűz ütött ki, ez okozta a hatalmas füstöt a Velencei-tó irányában.

    Hirdetés

  • Egy üres, fának ütközött roncsot találtak a csepregi tűzoltók – FOTÓK

    Egy üres, fának ütközött roncsot találtak a csepregi tűzoltók – FOTÓK

    Vasárnap reggel fának ütközött egy Skoda típusú autó Csepreg és Horvátzsidány között – osztotta meg közösségi oldalán Csepreg Önkormányzati Tűzoltósága.

    Mint a bejegyzésből kiderül, a tűzoltók kiérkezésekor az autónál nem tartózkodott senki, a balesetet szenvedett sofőr elhagyta a helyszínt.

    A járművet az egység áramtalanította.

    A tűzoltók tájékoztatásából kiderült, hogy az elmúlt fél évben ez már a második hasonló esetük, amikor a balesetet szenvedők elhagyják a helyszínt. Jelen esetben is az autó komolyan megsérült, a légzsákok is kinyíltak.

    Orvosi vizsgálat nélkül semmiképp nem javasolt ilyen esetben elhagyni a baleset helyszínét – írják.

    Hirdetés

    Fotók: Csepregi Önkormányzati Tűzoltóság

  • „Fénysebességgel” érkezett meg a motoros az előzésben lévő KIA mögé, szemből meg jött a Suzuki

    „Fénysebességgel” érkezett meg a motoros az előzésben lévő KIA mögé, szemből meg jött a Suzuki

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt még tavaly áprilisban, a 76-os főúton, Balatonszentgyörgy után. A felvétel ugyan nem friss tehát, de mivel indul a motoros szezon, mindenképpen aktuálisnak tartjuk…

    „12t iveco teherautóval haladtam Balatonszentgyörgy felől – Keszthely irányába, amikor egy motoros a frászt hozta rám, egy előzéssel! Itt egy nagyon vékonyka hajszálon múlott a dolog…”

    – írta meg olvasónk.

    Lassan-lassan indul a motoros szezon, ahogy előbújnak az első napsugarak. Egy ilyen felvétel után furcsának tűnhet a kérés, hogy vigyázzatok a motorosokra, de nem elfelejteni, hogy nem minden motoros ilyen vakmerő, valamint sok esetben az autósok a hibásak. Pl. itt is!

    Hirdetés

  • Tömegbaleset történt az M7-es autópályán a köd miatt, halálos áldozat is van

    Tömegbaleset történt az M7-es autópályán a köd miatt, halálos áldozat is van

    A Velencei-tó térségében mind a két irányban rosszak voltak a látási viszonyok. A balesetek miatt több kilométeres a torlódás, az érintett szakaszon teljes útlezárást rendeltek el az autópálya mindkét oldalán. – közölte az Index.

    Baleset történt vasárnap reggel az M7-es autópályán, a Velencei pihenőhely közelében. Az Index egyik olvasója arról számolt be, hogy összetört autókat lehet látni a sztrádán, a sofőrök pedig a leállósávban várták a segítséget. A közlekedést a köd nehezítette, valamint Pákozdon kigyulladt egy épület, ami hatalmas füsttel járt. Valószínűleg ez okozta a baleseteket. A mentők nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, a portál megkeresésére az Országos Mentőszolgálat későbbre ígért tájékoztatást.

    Hirdetés

    A katasztrófavédelem munkatársai sorra áramtalanítják a balesetekben érintett járműveket. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-vel annyit közölt, hogy a baleset helyszínére számos mentőegység, köztük mentőhelikopter is érkezett, a mentés, a sérültek ellátása folyik. Az autópálya fenntartó MKIF Zrt. már arról adott tájékoztatást, hogy halálos baleset történt.

    Az Index megkereste az ügyben a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik közleményben adtak tájékoztatást a történtekről. Eszerint feltételezhetően a sűrű köd következményeként kialakult rossz időjárási és látási viszonyok miatt történt baleset az autópálya mindkét oldalán. A tájékoztatás szerint több tucat jármű érintett a balesetekben, és több kilométeres a torlódás. Az érintett szakaszon teljes útlezárást rendeltek el.

    Az Útinform közlése szerint a Velencei-tó térségében sokfelé rosszak a látási viszonyok, a belátható útszakasz hossza helyenként 100 méter alá is csökkenhet. A 45-ös kilométernél is baleset történt, emiatt a főváros felé vezető oldalon, az 50-es kilométernél Pákozdnál, míg Letenye irányába a 42-es kilométernél, a kápolnásnyéki kihajtónál kiterelik a forgalmat. Mindenkit arra kérnek, fokozott figyelemmel közlekedjenek, és tartsanak nagyobb követési távolságot.

    Hirdetés

    Eközben a pákozdi önkormányzat a Facebook-oldalán jelezte, hogy egy kápolnásnyéki csirketelepen tűz ütött ki, ez okozza a hatalmas füstöt a Velencei-tó irányában.

    Borítókép: feol.hu /Déri Brenda

  • Hogyan segíts – és hogyan ne – a mentősöknek. Bemutatta a Mentőszolgálat

    Hogyan segíts – és hogyan ne – a mentősöknek. Bemutatta a Mentőszolgálat

    Két napja jelent meg a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) YouTube csatornáján, egy minden közlekedőt érintő, hasznos videó.

    Választ kapunk a videóból az alábbiakra:

    Hogyan tudunk a legtöbbet segíteni közlekedés közben egy szirénázva érkező mentőautónak?
    Miért nem jó megoldás, ha megállunk a megkülönböztető jelzést használó jármű előtt?
    Miért nem szabad sosem a szirénázó mentőautóra tapadva előzni a többi közlekedőt?

    Az Országos Mentőszolgálattal együttműködésben készült videóban a nézők is Győrfi Pál szóvivő mellett ülhetnek egy éppen szirénázva közlekedő mentőautóban.

    Hirdetés

  • Hat gyereket gázolt el a zebrán, majd elmenekült

    Hat gyereket gázolt el a zebrán, majd elmenekült

    A döbbenetes tragédia még 2022 decemberében történt Romániában, amikor egy ittas, jogosítvány nélkül vezető sofőr elgázolt hat gyereket egy petrozsányi zebrán, majd elmenekült– írta meg a Maszol.ro pénteken.

    A kicsiket azonnal kórházba szállították, de az egyik áldozat életét vesztette.

    Pénteken 13 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Hunyad Megyei Törvényszék az aninószai fiatalembert.

    Hirdetés

    A bírósági ítélet szerint erkölcsi és anyagi kártérítést kell fizetnie az áldozatoknak és azoknak a kórházaknak, ahol kezelték őket. A teljes összeg meghaladja a 695 ezer eurót, azaz a közel 260 millió forintot.

    Gondatlanságból elkövetett emberölés, továbbá gondatlanságból elkövetett testi sértés, közúti baleset helyszínének rendőri engedély nélküli elhagyása, alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés és jogosítvány nélküli vezetés miatt folyik ellene bűnügyi eljárás. Az ítélet egyelőre nem jogerős.

  • Frontális baleset egy elhibázott előzés miatt

    Frontális baleset egy elhibázott előzés miatt

    Egy elhibázott előzés miatt történt frontális baleset Kiskunmajsánál péntek délelőtt.

    A Tények úgy tudja, a vétkes sofőr egyszerre több autót is meg akart előzni, de nem tudta befejezni a manővert és nekicsapódott a szemből, szabályosan érkezőnek.

    Két embert vittek kórházba a mentők. Szentesnél egy kamion és egy személyautó ütközött. A balesetet valószínűleg a személyautó sofőrje okozta. – közölte a Tények

    Hirdetés

  • Nekiment egy fűnyíró munkagépnek az autópályán

    Nekiment egy fűnyíró munkagépnek az autópályán

    Az ügyészség vádat emelt azzal a román férfival szemben, aki nekiment egy fűnyíró munkagépnek az autópályán.

    A vád szerint a román férfi 2021 nyarán Miskolc felé haladt a sűrű forgalmú M3-as autópályán.

    Eközben a sztrádán a szakemberek a szükséges figyelemfelhívások és biztonsági előírások betartása mellett pályakarbantartási és fűnyírási munkákat végeztek.

    A külföldi sofőr ennek ellenére figyelmetlen volt, a külső forgalmi sávból letért a leállósávba, ahol nekiütközött a fűnyíró munkagépnek. A becsapódás után az autója megpördült, így a mögötte közlekedő nő már nem tudta elkerülni a vele való ütközést.

    A balesetben a vádlott felesége és egy magyar kiskorú gyermek – továbbá maga a vádlott – is súlyosan sérültek.

    Az ütközésnek további három könnyű sérültje is volt. A baleset azért következett be, mert a férfi nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett. Az Egri Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

    Hirdetés

  • 19 autót rongált meg – Szokatlan magyarázattal állt elő

    19 autót rongált meg – Szokatlan magyarázattal állt elő

    A rendőrség befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben az elkövető rengeteg értékes autót karcolt össze, vagy törte le a visszapillantó tükreiket.

    Rongálás és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 21 éves helybeli lakossal szemben.

    A fiatalember 2022. július 4-én egy miskolci parkolóházban nyolc kocsit rongált meg, melyek során leginkább visszapillantó tükröket tört le. A rendőrségre érkezett bejelentés után a férfit a járőrök még a helyszínen elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra.

    A nyomozók a garázda rongálót gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során az elkövető elmondta, felidegesítette magát a parkolóban, hogy egyeseknek mennyi pénzük van, hogy ilyen drága autókat tudnak vásárolni.

    Hirdetés

    police.hu

    A nyomozók az eljárás során azt is megállapították, hogy a fiatalember számláján további 11 rendbeli autórongálás van, melyeket 2022. május 15-e előtt követett el Miskolc belvárosában.

  • A Shell V-Power Racing prémiumbenzinjét tesztelte egy magyar autószerelő 10 ezer kilométeren át. Elmondta véleményét

    A Shell V-Power Racing prémiumbenzinjét tesztelte egy magyar autószerelő 10 ezer kilométeren át. Elmondta véleményét

    ÚJ VIDEÓ:

    Kattints a videóért!


    Egy autószerelő 10 ezer kilométeren át tankolt a Shell prémium-üzemanyagából, hogy megtudja, tényleg megtisztítja-e az autója motorját, ahogyan azt a reklámokban állítják. 961 liter 100-as benzin elfurikázása, és a kocsi szétszedése után kiderült, hogy szemmel láthatóan nem lett tisztább az autó motorja. Az eredményekre a Shell is reagált. – szúrta ki a Pénzcentrum.hu

    10 ezer kilométeren át tesztelte a Shell V-Power Racing üzemanyagot egy autószerelő. A YouTube-on is ismert Novoth Tibor azt akarta kipróbálni, hogy mennyire igaz a vállalat marketinganyagaiban sűrűn kiemelt tisztító hatás.

    Fontosan tartotta megjegyezni a szerelő, hogy azt nem tudhatja, hogy mások autójának a dugattyújával mit csinál ez az üzemanyag. Ő csak azt mutatja be, hogy a saját autója dugattyújával mit csinál.

    A tesztre reagált a Shell is, egyáltalán nem támadó módon!

    Hirdetés