Megdöbbentő felvétel jutott a Tények birtokába. Egy térfigyelő kamera felvette, ahogy egy autó elgázol egy biciklist Hegyeshalomban.
Mindketten szinte fékezés nélkül hajtottak be a kereszteződésbe, a sofőr kanyarodott, a kerékpáros pedig figyelmetlenül elé hajtott.
Olyan erővel ütköztek, hogy a biciklis métereket repült és arccal esett a földre. A mentők kórházba vitték, kiderült, hogy az orra és az arccsontja is eltört. – közölte a Tények.
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a szomorú felvételt.
„8. ker., Orczy tér környékén autózva, munkából hazafelé, a jobb oldali sávban haladva, látszólag szándékosan a járdáról egy idősebb férfi egy üveget dobott az autóm felé – ezzel a szélvédő jobb alsó sarkát eltalálva olyan kárt okozott, hogy az egész cserére szorul. Óvatosan a VIII. kerületben.”
– írta meg olvasónk a videóhoz fűzve.
A felvételt jobban megnézve valóban szándékosnak tűnt az üveg elhajítása, bár nem lennénk biztosan abban, hogy felfogta az illető, hogy éppen jön egy autó is… 🙁
A Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy életveszélyes és több súlyos sérüléssel végződő balesetben részes mindkét sofőrrel szemben.
Egyikük az elsőbbségadást mulasztotta el, a másik a megengedett sebesség kétszeresével hajtott, emiatt nem tudta elhárítani a balesetet.
A vádirat szerint egy szolnoki férfi négy utassal a járművében 2021. október 28-án, délután, a 441. számú főúton derült időjárási és jó látási viszonyok közepette közlekedett. Egy útkereszteződéshez érve a stoptábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a védett útvonalon tőle balról érkező, a megengedett 40 km/óra sebességet több mint kétszeresen túllépve, mintegy 86-92 km/óra sebességgel közlekedő személygépkocsinak. A védett útvonalon haladó autó sofőrje észlelve, hogy a kanyarodó jármű nem tesz eleget az elsőbbségadási kötelezettségének, vészfékezett. Jelentős sebességtúllépése miatt azonban nem tudott megállni, ezért a járművével belecsapódott az útra szabálytalanul felhajtó autó oldalának, amely emiatt a szalagkorlátnak ütközött.
Hirdetés
Ugyeszseg.hu
A baleset következtében a kanyarodó járműben hátul, középen ülő, biztonsági övet használó nő életveszélyes, továbbá maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket, a járműben utazó további két utas és a sofőr többszörös csonttöréseket szenvedett. A baleset azért következett be, mert az egyik sofőr nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő járműnek, továbbá a másik sofőr jelentősen túllépte az útszakaszra vonatkozó, táblával jelölt megengedett sebességet.
Az ügyészség mindkét férfit maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől eltiltásukat indítványozza.
A fotókon a baleset helyszíne és az ütközésben megrongálódott járművek láthatók.
A XIII. kerületi rendőrök egy nap alatt csaknem két és fél ezer gépjármű sebességét ellenőrizték.
Az angyalföldi Lehel utcában 2023. november 7-én a trafibox kamerája előtt 2470 jármű haladt el, ebből 150 lépte át a megengedett sebességhatárt, amiért közigazgatási bírságra számíthatnak.
Hirdetés
A hétórás akció rekordere az az autós volt, aki a megengedett 50 helyett 126 km/h-val közlekedett. Gyorsaságáért 390 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtja a hatóság.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a fővárosban közlekedők biztonságára, ezért a gyorshajtók kiszűrését a jövőben is egyik fő céljának tekinti. – közölte a police.hu
A családos parkolókat, úgy tűnik, jelenleg csak azok nem tudják használni a hipermarketek területén, akiket megilletne.
A személygépjárművek méretének növekedésével egy két és fél méter széles szabványparkolóban mára már körülbelül tíz-tíz centiméter maradt a két oldalon lévő ajtók nyitására.
Adott esetben nemhogy sofőrként nehéz ki- vagy bepréselnünk magunkat, de gyerekkel szinte lehetetlennek tűnő feladat.
A hipermarketek parkolóiban már évek óta létrejöttek itthon is az úgy nevezett családos parkolók. Bár a KRESZ nem tér ki rájuk, de a céljuk az lenne, hogy a bejárathoz való közelség és a szélesebb hely biztosítása miatt a gyerekesek könnyebben és biztonságosabban tudják megközelíteni egy vásárlásnál a bejáratot.
– közölte az Index, akik egy videó keretében megnézték, hogy milyen a morál ezen a téren.
Összezúzott egy parkoló kocsit egy konténerszállító teherautó Budapest II. kerületében,
miután gyökerestől kidöntött egy 12 méter magas fát.
Több lakó is felriadt a hatalmas zajra.
A teherkocsi daruja akadhatott bele a fába. Senki sem sérült meg, de még pénteken is le volt zárva az utca egy része. A közös képviselő szerint megakadályozható lett volna a baleset, többször is jelezte az illetékeseknek, hogy a fa nem biztonságos.
Hány olyan autót látunk az utakon akik még szürkületben vagy esős időben is csak nappali menetfénnyel vagy, ami még rosszabb teljesen kivilágítatlanul közlekedik, pedig rettentően veszélyes így róni az utakat. Rossz látási viszonyok között fokozottan figyelni kell arra, hogy az utakon közlekedők lássanak és látszódjanak.
A KRESZ előírása szerint a forgalomban résztvevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. A nappali menetfény nappal, jó látási viszonyok között bárhol használható, automatikusan kapcsolódik be gyújtáskor, és a helyzetjelző vagy tompított fényszóró felkapcsolásakor elalszik.
„A sok új autó tulajdonos vagy nincs tisztában vele, vagy nem érdekli, hogy ún. nappali menetfény esetén a hátsó lámpák nem világítanak, rossz látási körülmények között elég balesetveszélyes, illetve lakott területen kívül nem tudom megfelel-e a KRESZ előírásainak!”
A tompított fényszóró használatát azonban nem helyettesíti a felkapcsolt nappali menetfény, hiszen funkciójukat tekintve nem az a feladatuk, hogy megvilágítsák az utat a járművezető előtt, hanem hogy láthatóvá tegyék a járművet a többi közlekedő számára.
A tompított fényszóró használata korlátozott látási viszonyok között (például szürkület, eső, hó, por, köd…) és éjszaka lakott területen belül és kívül is egyaránt kötelező.
Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják, mint például a jelenlegi erősen ködös, párás időjárás. Ne használják a hátsó ködlámpát nagy forgalomban, lassú haladáskor, különös tekintettel akkor, ha valaki folyamatosan Önök mögött halad!
Évtizedek óta szigorúan kőbe vésett dátum nálunk a november 10-e: ekkor állunk át országosan 0-24 órás téli szolgálatra. – Írta meg Instagram posztjában a Magyar közút.
Szomorkodni kezdtek, mert az OMSZ azt mondta nekik, hogy november 10-én nem lesz tél.
„Majdnem szomorúak lettünk, de pont kapóra jött kolléganőnk kislányának Legyen hó cover-je a Jégvarázs című Disney filmből, amire nagyon szép téli archív videós anyagot vágtunk.”
Hirdetés
„Ahogy az öreg székely mondaná, majd szólunk, ha lesz változás és jön az igazi tél és majd akkor átvesszük újra a szokásos téli témákat. Addig is kérjük a komment szekciók lelkes posztolóit, nehogy idő előtt kiengedjék a túrjad a havat, nem láttam hókotrót, láttam hókotrót, de felemelt hóekével, bezzeg Ausztriában, majd akkor legyen nagy a szátok mikor leesik 2 centi hó stb. jellegű hozzászólásokat. Érdemes lesz ezeket a jól bevált és építő jellegű kommenteket tartalékolni az első havas napra. Ezúton is köszönjük megértésüket, segítő közreműködésüket!„
Miközben a mentőbalesetek száma csökkent, több tűzoltóautó karambolozott tavaly, mint 2021-ben. A rendőrségnél az esetszám visszaesett, de személyi sérüléssel járó karambol több történt.
Októbertől a megkülönböztető jelzést használó járművek közül, például a tűzoltók, rendőrség és terrorelhárítók autói között, kizárólag a mentők sebességét korlátozták. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a döntést a mentőbalesetek megelőzésével indokolta, amely szerintük hozzájárul a közúti biztonsághoz.
Hirdetés
A Népszava kikérte a hivatalos adatokat, és ezek alapján kiderült, hogy bár a mentők összesen tizenkétszer több kilométert tettek meg, mint a tűzoltók, mégis másfélszer több baleset történt a tűzoltókkal összehasonlítva. A rendőrségnél az esetszám visszaesett, de személyi sérüléssel járó karambolok száma nőtt.
A mentők 2021-ben 90 alkalommal baleseteztek, tavaly pedig 74-szer. A rendőrautókkal 2840 esetben baleseteztek két éve, tavaly viszont csak 2418-szor, ugyanakkor nőtt az olyan balesetek száma, amikor személyi sérülés is történt. A katasztrófavédelemnél 89 balesetet jegyeztek fel 2021-ben, tavaly pedig 102-t. Az adatok azt mutatják, hogy 2022-ben a tűzoltóautók a riasztások 0,11 százalékánál baleseteztek. A rendőrségnek októberi adatok alapján 8291 autója van, míg a katasztrófavédelem 775 készenléti járművel rendelkezik.
Fontos megjegyezni, hogy az adatok nem tárják fel, hogy a baleseteknél ki volt a hibás.
Haldokló királylánynak öltözve, gyertyák közt fekve szerette volna meglepni kedvesét halloween estéjén az a 30 év körüli nő, akihez legnagyobb meglepetésére először nem a vőlegény, hanem a mentők érkeztek.
A menyasszony egy mesét küldött üzenetben vőlegényének, amiben arról volt szó, hogy a királylány mérget vett be, és csak a királyfi csókja ébresztheti fel. A vőlegény ezek után hiába próbálta elérni élete párját, így a legrosszabbtól tartva azonnal elindult haza, és kihívta a mentőket.
A mentők percek alatt a helyszínre értek, ahol egy félig halottnak maszkírozott „hercegnőt” találtak. A hölgy kínos magyarázkodásba kezdett, miközben befutott az aggódó bejelentő is.
Hirdetés
„A félreértés hamar tisztázódott, a pár pedig nem győzött elnézést kérni bajtársainktól az oktalan riasztásért. Az életmentők végül megkönnyebbültek, amiért nem volt rájuk szükség, és folytatták szolgálatukat”
Szörnyethalt egy 18 éves fiatal és egy 48 éves férfi, többen pedig súlyosan megsérültek két felelőtlen sofőr miatt szerdán.
Szekszárdnál jogosítvány nélkül száguldozott egy férfi, aki szabálytalan előzés közben csapódott bele két másik autóba. Ő és a kocsijában ülő 18 éves fiatal fiú is szörnyethalt, többen megsérültek.
Tárnokon pedig egy teherautót vezető férfi végtagjai törtek el, mert egy részeg nő elaludt a volánnál és frontálisan nekicsapódott. – közölte a Tények.
Andy Green tartja jelenleg a szárazföldi sebességrekordot, aki 1997-ben a Thrust SSC-vel 1228 km/h-s sebességet ért el. A légierő egykori pilótájából lett sofőr a saját rekordját akarta megdönteni, de most úgy döntött kiszáll a Bloodhound projektből.
Az Eurofighter Typhoon vadászrepülőgépek motorjával hajtott és 54 000 lóerős „autónak” ezért most új vezetőre van szüksége. – szúrta ki a HVG.
A cél kezdetben az 800 mph (1287 km/h) elérése, majd a Bloodhound végső célja az 1000 mph (1609 km/h). Green segíteni fog az új pilóta kiképzésében és mentorálásában.
A Bloodhound-projekt tulajdonosa, Ian Warhurst becslése szerint a kitűzött 800 mph eléréséhez a projektnek még körülbelül 14 millió euróra lesz szüksége.
Hirdetés
The Bloodhound Land Speed Record project plans to push its specialized vehicle past 1,000 mph (1,609 km/h). 🚀
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.