Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

Autóbusz és villamos ütközött össze Budapest III. kerületében, a Bécsi út és a Szépvölgyi út kereszteződésében, a Kolosy térnél.

Az ütközés után a villamos kisiklott. A katasztrófavédelem azt közölte, hogy a fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították mindkét járművet.

Olvasónk egy videót is küldött a balesetről.

A balesetről 09 óra 52 perckor érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A jelenlegi adatok szerint a buszon és a villamoson összesen öten sérültek meg, őket a helyszínen látják el. A rendőrségi helyszínelés jelenleg is tart, a körülményeket a BRFK vizsgálja

– közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Index megkeresésére.

A balesettel kapcsolatban a mentőszolgálattól azt a tájékoztatást kapta a portál, hogy a helyszínről két nőt és két középkorú férfit könnyebb sérülésekkel vittek kórházba.

Elnézést, ha zavaró!
Kizárólag a reklámok segítik működésünket, köszönjük, hogy elviseled. Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

BUSZ ÜTKÖZÖTT VILLAMOSSAL a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

MÖGÖTTÜNK NEM ÁLL SEMMILYEN SZERVEZET, KIZÁRÓLAG A REKLÁMOK SEGÍTIK MŰKÖDÉSÜNKET. HA SEGÍTENÉL, MERT FONTOSNAK TARTOD CÉLJAINKAT, ITT TÁMOGATHATSZ MINKET: https://www.paypal.com/ncp/payment/5H3PHDDS8KHGC Hálásan köszönjük! Eredményeink: https://bpiautosok.hu/baleset-megelozes/ ———————————- Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt. Autóbusz és villamos ütközött össze Budapest III. kerületében, a Bécsi út és a Szépvölgyi út kereszteződésében, a Kolosy térnél.


MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel