Büntetőfékezett, majd ököllel ütötte a vétlen autóban utazó nőt – Vádat emeltek a férfi ellen

A Szekszárdi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 40 éves óbányai férfi ellen, aki 2019 augusztusában, a 6-os számú főút egyik körforgalmában büntetőfékezéssel vett revansot egy szabályosan közlekedő autóson.

A vádirati tényállás szerint a vádlott 2019 augusztusában, délután, személygépkocsijával közlekedett a 6-os számú főúton Szekszárd térségében, Budapest irányába. Az autóban rajta kívül a felesége, az anyósa és kettő kiskorú gyermeke utazott. Az elkövető – a párhuzamos közlekedésre alkalmas útszakaszon – nagy sebességgel elhaladt a 35 éves szigetszentmiklósi férfi által vezetett személygépkocsi mellett, miközben „rádudált”, mert szerinte a sértett korábban szabálytalanul kanyarodott rá az útra. A sértetti járműben a vezető 46 éves élettársa utazott még.

Az M9-es autóút felé vezető körforgalomhoz érve a férfi váratlanul állóra fékezte a járművét, amely miatt a mögötte közlekedő sértetti gépkocsi hátulról belé ütközött.

Ezután a vétlen autó vezetője és utasa, valamint a vádlott is kiszálltak, akin a nő számon kérte, hogy mit csinál, miért veszélyezteti az ő és a saját gyermekei életét?

Az elkövető a sértett kijelentésén feldühödve, becsmérlő kifejezések közepette többször ököllel arcul ütötte a nőt, majd visszaült a gépkocsijába és elhajtott.

A nő a bántalmazás következtében zúzódásos, könnyű sérüléseket szenvedett.

Hirdetés

A vádlott a magatartásával az általa vezetett és a mögötte haladó gépkocsiban utazók életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztette, akit az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével, garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádol.

A Szekszárdi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon