Büntetőfékezéssel torolta meg, hogy lassítania kellett, sikerült vele balesetet okoznia

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 50 éves férfi ellen, aki büntetőfékezéssel torolta meg, hogy egy elé besoroló autó miatt lassítani kényszerült. 

A kaposvári ügyészség által a napokban megvádolt férfi azonban sajátos módon értelmezte a közlekedési szabályokat, amikor tavaly novemberben Tompár irányából Kaposvár felé autózott a kétszer két sávos úton – adta hírül a kozlekedesbiztonsag.kti.hu. Az eset későbbi sértettje valamivel lassabban haladt nála, de nem annyival, hogy már ne tudott volna biztonságosan besorolni elé, amikor az út egy sávosra szűkült előttük.

Hiába tartott azonban kellő távolságot a besoroláskor, hiába nem veszélyeztette a későbbi vádlottat, még csak hirtelen és erős fékezésre sem kényszerítette, az annyira felhúzta magát azon, hogy az a másik jármű egyáltalán be mert sorolni elé, és emiatt neki kissé vissza kellett vennie az addigi tempójából, hogy azonnal rádudált és a fényszóró villogtatásával is jelét adta nemtetszésének.

De nem érte be ennyivel. Amint tudta, megelőzte. Alig, hogy visszatért a saját oldalára, a fékre lépett.

Az intenzív lassításnak forgalmi oka nem volt, a vádhatóság szerint egyértelmű, hogy a gyors egymás után még kétszer megismételt fékezés célja a mögötte haladó megleckéztetése volt.

A vádlott mögött haladó autósnak az első két büntető fékezést még sikerült kivédenie és elkerülni az ütközést, a harmadiknál azonban a kocsija orra az őt vegzáló autós autója hátsó lökhárítójának ütközött.

Szerencsére az eset kapcsán senki sem sérült meg. Azonban az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában ezzel együtt is bizonyítottnak látja a közúti veszélyeztetést, már csak azért is, hiszen a két autó mégiscsak koccant, még ha az anyagi kár sem túl jelentős.

A vádiratában az ügyészség az eset összes körülményére tekintettel felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt a bíróságnak.

Hirdetés

Az ügyészség az első esetben, főleg, ha nem történt személyi sérülés, nem küldi külön alkalmassági vizsgálatra az elkövetőt.

„Lehetőség van rá, de abból, hogy valaki egy adott szituációban bekattan és felelőtlen döntést hoz, még nem feltétlenül következik, hogy nem alkalmas a vezetésre”, – mondta dr. Mónok Andrea járási ügyészségi ügyész, a Somogy Megyei Főügyészség helyettes szóvivője

Mindig az adott eset összes körülményét mérlegelve dönt az ügyészség arról, hogy kéri-e a terhelt alkalmassági vizsgálatát vagy sem. A notórius visszaesőkkel szemben természetesen már nem ilyen megértő az ügyészség – tette hozzá.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy aki először bukik meg büntetőfékezőként, az biztosan megússza az vizsgálatot. Akit ugyanis jogerősen fél évnél hosszabb időre tiltanak el a gépjárművezetéstől, az addig nem kapja vissza a jogosítványát, amíg részt nem vett egy számára előírt utánképzésen, aminek a végén sikeres vizsgát is kell tennie.

Az utánképzés idő és pénz, ami teher azoknak, akiket eltiltottak a vezetéstől vagy összegyűjtöttek 18 büntetőpontot és ezért vonták be időlegesen a jogosítványukat.

Azonban a vizsgálat arra is fényt deríthet, és a notórius visszaesőknél ez is a fő célja, hogy az illető miért nem képes betartani a közlekedési szabályokat, miért iszik rendszeresen, ha vezet, vagy miért nem képes együttműködni másokkal az utakon.

Forrás: kozlekedesbiztonsag.kti.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje