A bunkó sofőrök miatt akarnak szigort a jogosítványoknál – drasztikus javaslatok

Szigorítaná a jogosítvány megszerzését a Magyar Közlekedéspolitikai Egyesület – olvasható a napi.hu oldalán

A szervezet szerint ugyanis sok vezetésre alkalmatlan személy is engedélyt kap. Növelnék a jogosítvány megszerzéséhez szükséges korhatárt is, és a gyalogosok, kerékpárosok számára is átfogó képzést javasolnak – idézi a hirado.hu.

A renitens vezetők szabályokat áthágó, agresszív vezetési stílusukkal a balesetek egyik legvalószínűbb okozói. A szakértők szerint a vezetők 10-15 százaléka tartozik ebbe a csoportba – írja tanulmányában a civilszervezet.

Az e kategóriába tartozók átlagon felüli járművük, átlag feletti vezetői képességük, társadalmi státuszuk, eleve agresszívabb habitusuk vagy különféle egyéb okok miatt úgy vélekednek, hogy rájuk nem érvényesek a szabályok, vagy legalábbis nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a többségre.

A feltételeket és a szankciókat is szigorítanák

Nem tartják be a követési távolságot, a megengedettnél sokkal gyorsabban vezetnek, veszélyes előzéseket hajtanak végre, provokálják a többi sofőrt, amivel nem csupán a szabályokat írják felül önkényesen, hanem saját vélt felsőbbrendűségüket is fitogtatják látványosan a többi vezető előtt (villognak, dudálnak, mutogatnak, igyekeznek „letolni” az útról az előttük lévőt). Ezen réteg visszaszorítására egy lehetséges módszer a szankció alkalmazása (pénzbírság, büntetőpontok, jogosítványmegvonás és egyebek), vagy esetleg a szankció további szigorítása – idézi a portál a tanulmányt.

A szervezet ugyanakkor arról is értekezik, hogy nem csak ez oka annak, hogy balesetek történnek. Szerintük ugyanis rengeteg olyan ember kap ma jogosítványt, aki alkalmatlan arra, hogy megfelelő mértékben eleget tegyen a közlekedéskultúra szabályainak.

A rutintalan vezetők is veszélyesek

A tanulmány szerint az alkalmatlan vezetők tétovák, rossz a reakciókészségük, nem kellően rutinosak, nem eléggé találékonyak, nem rendelkeznek megfelelő ismerettel sem arról a településről, ahol közlekednek, sem a járműről, amit használnak, és nincsenek tisztában a közlekedési szokásokkal. Ezek a sofőrök legalább annyira nincsenek tekintettel a többi vezetőre, mint a renitensek kategóriájába tartozók.

Az egyesület szerint ma Magyarországon a jogosítvány megszerzésének nagyon alacsony kritériumai vannak, éppen ezért szigorítanák a feltételeket, ezáltal vissza lehetne szorítani a baleseteket és színvonalasabb közlekedéskultúrát lehetne megteremteni.

A tanulmányban úgy vélik, a jogosítvány megszerzésének procedúrája egy iparággá vált, amelyből autógyárak, autószalonok, autószerelők, KRESZ-oktatók, vizsgáztatók és cégek profitálnak. Azt, hogy mi az oka a rossz közlekedési kultúrának, több tényezőre vezetik vissza.

Az ellenőrző szervek is sokszor azt a benyomást keltik az utazókban, hogy nem is saját biztonságuk érdekében intézkednek, hanem inkább azzal a céllal, hogy súlyos pénzbírsággal terheljék őket. A túlzott ellenőrzés ugyanúgy vezethet balesetekhez, mint a szankciók nélküli közlekedés. A megfeleléskényszer hibákhoz vezet” – idézi a hirado.hu.

Sokan nem kapnak megfelelő tudást az utakon

A szervezet szerint a mai hazai vezetésoktatás nagy hiányossággal küzd, a leendő vezetők csupán sablonszerű oktatást kapnak, amik nem készítik fel megfelelően az egyént arra, hogy magabiztosan, otthonosan közlekedjen és reagáljon bármilyen közlekedési helyzetre, esetleg vészhelyzetre.

Nem biztos például, hogy egy vidéken jogosítványt szerző ember képes helytállni a fővárosi közlekedésben vagy az autópályákon, esetleg a külföldi utak során vagy kedvezőtlen és szokatlan időjárási viszonyok között. Az sem biztos, hogy valaki a megszokott autótípustól eltérő jármű vezetésére is alkalmas, és sokszor megfigyelhető az a probléma, hogy az automataváltós autókat vezető emberek sokszor elszoknak a manuális váltóval felszerelt járművek megfelelő használatától. Valódi kihívásokkal csak a jogosítvány megszerzését követően találkozik a vezetők zöme, ami sokszor balesetbe torkollik. Ezekkel kapcsolatban további vizsgálatokat kellene végezni és megoldási javaslatokat kidolgozni. Ezen szempontokat ugyanis nem szabadna figyelmen kívül hagyni az engedély megadása során – írják a tanulmányban.

Az egyesület szerint fontos lenne továbbfejleszteni az oktatás és a vizsgáztatás formáját.

Oktatnák a gyalogosokat is

Átfogóbb képzést kellene nyújtani a gyalogosoknak, a kerékpárvezetőknek is, és bárkinek, akik a közlekedés bármilyen formájával élnek, hiszen sokszor az figyelhető meg az utakon, hogy az emberek nem tudják, hogyan cselekedjenek bizonyos helyzetekben, ami a forgalom akadályozásához – sok esetben pedig dugókhoz vezethet.

Mivel statisztikák szerint a fiatalok négyszer annyi balesetet okoznak, mint az idősebbek – a jogosítvány korhatárának növelése lenne az egyik lehetséges szigorítási irány. Úgy vélték: emellett alaposabb, hosszabb, átfogóbb és személyre szabottabb képzésre lenne szükség.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_bunko_soforok_miatt_akarnak_szigort_a_jogositvanyoknal_drasztikus_javaslatok.655025.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt