Hirdetés

Hírek
Brutális árakkal szorítaná ki az LMP budapesti elnöke az autósokat a belvárosból
Brutális árakkal szorítaná ki az LMP budapesti elnöke az autósokat a belvárosból
Hirdetés

Az LMP budapesti elnöke, Ferenczi István tovább emelné a parkolási díj összegét, hogy lehetőség szerint minél kevesebb autó legyen a belvárosban- szúrta ki az Index.

Mint ismert, a Fővárosi Közgyűlés június 29-én döntött arról, hogy a 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló, egységes parkolási rendszert vezetnek be, és megemelik a parkolási díjakat is. Erről írtunk részletesebben ITT.

Ferenczi István, az LMP budapesti elnöke a Spirit FM vendége volt, ahol arról beszélt, hogy a parkolás megdrágítása a belvárosban szerinte jó dolog, ugyanis, mint mondta:

” A belváros nem úgy van kialakítva, nem úgy építették, hogy ilyen mennyiségű autó tárolására legyen alkalmas.”

A jelenlegi rendszer szerint maximum három órát parkolhat egy autó a belvárosban, amelyet Ferenczi azzal egészítene ki, hogy óránként emelné a fizetendő összeget.

Hirdetés

Az első óra tehát a jelenlegi áron menne, a második már 1500 forintba kerülne és, ha valaki három órát parkol, akkor az már 6000 forintjába kerülne.

Ezzel arra szeretné ösztönözni az embereket, hogy jól gondolják meg, kell-e nekik autó, és ha igen, akkor meddig használják azt.


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés