Botrányos a helyzet a belvárosban, de szó szerint mindenki tojik rá

Olvasónk hívta fel a figyelmünket egy komoly problémára, melyhez egy fotót is csatolt.

A borítóképünkön is látható probléma bizony valós. A Szabadság tér – Hercegprímás utca sarkán készült a kép még péntek éjjel. Úgy tudjuk, hogy a fotón látható autó 4 napig állt az utcán, ez idő alatt készült el a „műalkotás”.Őszinték leszünk, nagyon nem irigyeljük az autó tulaját, de sajnos olvasónktól megtudtuk, hogy nem egyedi esetről van szó, sőt nem is új keletű a probléma.

A belváros ezen részén bizony eluralkodott a káosz, melyet az ideiglenesen letelepedő dolmányos varjak okoznak. Gyakorlatilag nincs olyan rész, amit ne piszkítanának össze brutál módon, ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja,

A helyzetről tudnak az illetékesek is, sőt 2020-ban még egy közleményt is kiadtak ezzel kapcsolatban:

A védett madarak bár ideiglenesen kellemetlenséget okoznak ürülékükkel, melyek a nagyobb csapatok után rendszeresen feltűnnek a park növényzetén és az utcabútorokon, de ez az állapot ideiglenesen van csak jelen. A jelenleg fennálló áldatlan állapot hamarosan meg fog szűnni, az addig hátra lévő néhány hétig még szeretnénk kérni türelmüket.

-Olvasható a közlemény első bekezdésében.

Sajnos láthatóan a helyzet azóta sem változott, megoldásképp a FŐKERT arra az időre, míg a varjak jelen vannak, beszedte a rendszeresen ürülékkel szennyezett utcabútorokat és kérte a környéken élők türelmét.

Hirdetés
Fotó: Bp-i Autósok Közössége olvasó

Nos túl sokat nem is lehet tenni az ügyben, de ha a környéken parkolnál jól jöhet egy takaróponyva és talán séta közben sem árt, ha legalább egy sapkát húzol a kobakodra.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette

    Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette


  • Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak

    Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak


  • „Idős a volánnál” matrica kerülhet az autókra

    „Idős a volánnál” matrica kerülhet az autókra


  • Rosszul lett vezetés közben, több járművet letarolt a budakalászi körforgalmat elhagyva

    Rosszul lett vezetés közben, több járművet letarolt a budakalászi körforgalmat elhagyva


  • Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt

    Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt


  • Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek

    Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek


  • Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél

    Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél


  • Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be

    Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be


  • Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…

    Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…


  • „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok

    „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok


  • Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn

    Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn


  • Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot

    Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot


  • Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést

    Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést


  • Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig

    Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig


  • A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap

    A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap