Bosszút állt a futár: Megkarcolta a kamerás autót – VIDEÓ

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az esetet.

A kamerás autó sofőrje részletes beszámolót írt:

2022.03.18-án egy futárcég motoros futára szándékosan megkarcolta az autómat.

Az egész kaland a Rumbach Sebestyén utca és Wesselényi utca kereszteződésénél kezdődött. Mikor a Wesselényi utcára fordultam, a motoros futár úgy ítélte meg, hogy nem adtam meg számára az elsőbbséget.

Én úgy vélem, hogy betartottam a KRESZ előírásait és szabályosan fordultam be, mert sem hirtelen fékezésre, sem hirtelen irányváltoztatásra nem kényszerítettem. Azon kívül azt hiszem, hogy a megengedett sebességnél gyorsabban jött, ezért lehet, hogy a kanyarodás megkezdésekor még nem láthatott. De az is igaz, hogy az ott parkoló autók miatt is elég nehéz belátni a Wesselényi utcába.

De tegyük fel, hogy neki van igaza, és szabálytalan voltam. Ha esetleg így lenne, az sem magyarázná a futár későbbi viselkedését.

Először is a szűk utcában mellém hajtott és haladás közben elkezdett magyarázni, ami elég veszélyes volt az ott parkoló autók és az út szélessége miatt. Ezt rövid hangjelzéssel jeleztem is. Ezután a motoros követett és mielőtt a Síp utcából a Rákóczi útra fordultunk, meg akarta karcolni az autómat, de ez nem sikerült, mert a lámpa zöldre váltott és elindultam. Ezt akkor nem vettem észre, csak akkor, amikor a hátsó fedélzeti kamera felvételeit megnéztem. Ekkor már rég nem törődtem a futárral, mivel azt hittem, hogy a mutogatással letudtuk a problémát.

Ezek után a záróvonalat átlépve az Astoriánál, keresztbe elém állt, és elkezdet magyarázni. Hogy pontosan mit mondott, azt nem hallottam, de a kamera felvétele alapján úgy tűnik, hogy megfenyegetett, hogy megkarcolja az autót. Gondolom azért nem tette meg, mert észrevette, a szélvédő mögött a kamerát. Mikor a lámpa zöldre váltott, továbbra is ott állt előttem, ezzel feltartva nem csak engem és az egész sort mögöttem. Végül tovább indult, és én ismét azt hittem, hogy ezzel lezártuk az ügyet, és nem foglalkoztam vele.

De nem így történt.

A futár tovább követet az Erzsébet hídon, néha a buszsávban haladva, egészen az Ybl Miklós térig, ahol a 30 km/h sebességkorlátozás miatt le kellet lassítanom. Ezt kihasználva hátulról megközelített, megkarcolta az autómat és rögtön visszafordult a Döbrentei utcába és elhajtott.

Az egész eseményről felvételt készített az első és hátsó fedélzeti kamerám.

Hirdetés

Látszik, hogy nem egyszer elővesz a motor első csomagtartójából egy eszközt, hogy azzal karcolja meg az autómat. Nekem úgy tűnik, hogy ezt direkt ezzel a céllal tartja magánál és könnyen lehet, hogy nem az enyém az első, és talán nem is az utolsó autó, amit megkarcol. azt hiszem mindenképp ideje lenne ennek elejét venni.” – írta meg olvasónk

Olvasónk az esetet jelezte a futárcégnek. Amennyiben további fejleményeket megtudunk, frissítjük cikkünket.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben