Bosszúból lopta el ismerőse autóját egy nyugdíjas

A férfi egy udvaron akarta elrejteni a lopott járművet, ám a lopáskor saját autója is nála volt, így a két autót felváltva vezette, míg eljutott velük a célállomásra.

Egy vecsési asszony fordult 2021. december 7-én a rendőrséghez, elhunyt édesanyja háza előtt álló autóját valaki ellopta. A rendőrök nekiláttak a 700 ezer forintos jármű és elbitorlója felkutatásához. Néhány órával később már arccal és névvel keresték azt a budapesti nyugdíjast, aki gyanújuk szerint elhajtott a kocsival, másnap már kérdéseikre várták a válaszokat.

A 85 éves férfi kihallgatásán mindent beismert. Indokként a bosszúállást nevesítette, amelynek hátterét is részletekbe menően taglalta.

A kocsi tulajdonosát régóta ismerte, kapcsolatuk akkor romlott meg, amikor az asszony által örökölt ház vételára került terítékre. Először kölcsönösen megállapodtak 25 millió forintban, ám néhány hónappal később az asszony többet akart érte. A férfi átverve érezte magát, meglátása szerint a nő annak ellenére akart belőle nagyobb összeget kicsikarni, hogy a ház nem ér annyit.

Hirdetés

December 7-én autójával Vecsésen haladt, amikor meglátta az asszony út szélén parkoló kocsiját. Hirtelen támadt, leckéztetésnek szánt ötlettől vezérelve leállt a saját autójával, beült a máséba és egy ismerőse udvarát megcélozva elindult.

Mivel azonban sajátját nem akarta ott hagyni, ezért a két járgányt felváltva vezetve tette meg az utat. Beletelt némi időbe, míg megérkezett célállomásához, útközben pedig senkinek nem tűnt fel annyira a mutatvány, hogy rendőri intézkedést kértek volna.

Az autót a rendőrök megtalálták, visszaadták tulajdonosának, a 85 éves férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján


  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett


  • Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön


  • Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten


  • Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen


  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban


  • A farmosi Jason Statham ablakokat szállított

    A farmosi Jason Statham ablakokat szállított


  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon


  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le