FOTÓK: Börtönt kaphat a férfi, aki tolatás közben okozott balesetet az M7-es autópályán

Súlyos egészségromlást eredményező közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy hatvanas éveiben járó férfival szemben, aki a vád szerint miután elvétette, hátramenetben próbált visszajutni az M7-es autópálya balatonvilágosi kihajtójához, ám ezzel balesetet okozott.

A vádirat szerint az elkövető 2020. augusztus 26-án hajnalban egy kisbusszal Siófok felől Budapest irányába szállított utasokat az M7-es autópályán, hogy Veszprémbe vigye őket. A sofőrnek ehhez a balatonvilágosi kihajtónál kellett volna letérnie a sztrádáról, ám azt figyelmetlenségből elvétette.

A vádlott ezek után a KRESZ szabályait megszegve, a lehajtót követő mintegy 300 méterrel megállt az autópálya műszaki sávjában, majd hátramenetbe kezdett, miközben a buszt a külső forgalmi sávba kormányozta.

A kisbusz mögött mintegy 130 km/órás sebességgel, szabályosan közlekedő személyautó sofőrje azonban nem számíthatott arra, hogy autópályán hátramenetet végző jármű közlekedik, melyet az éjszakai látási viszonyok miatt ráadásul későn is észlelt, ezért gépkocsijával a busznak ütközött.

A balesetet szenvedő jármű mögött, vele azonos forgalmi sávban még egy személyautó haladt, melynek vezetője már észrevette a forgalmi akadályt, azt balról próbálta kikerülni, ám gépkocsijának hátsó részével így is az előtte lévő autónak, majd tovább haladva a belső szalagkorlátnak ütközött.

Hirdetés
Forrás: ugyeszseg.hu

A baleset következtében a kisbusz két utasa, valamint a busznak ütköző személygépkocsi vezetője nyolc napon túl gyógyuló töréses sérüléseket szenvedett, melyek az egyik utas esetében súlyos egészségromláshoz is vezettek.

Két másik utasnak, valamint a vádlottnak nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülései keletkeztek.

Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben, akinek szabályszegései önmagukban is alkalmasak voltak arra, hogy az autópályán közlekedők életét, testi épségét közvetlen veszélynek tegyék ki, börtönbüntetés kiszabására, a közügyek gyakorlásától, valamint a közúti járművezetéstől történő eltiltásra tett indítványt.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett