Bontószökevénnyel menekült – árokban végezte

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki hajszál híján több közlekedési balesetet is okozott, miközben a rendőrök elől próbált meg elmenekülni.

A férfi soha nem rendelkezett jogosítvánnyal, sőt a hatóságok szerint alkalmatlan is arra, hogy biztonságosan gépjárművet vezessen – ennek ellenére rendszeresen a volán mögé ült, és több büntetőeljárás is indult már ellene korábban hasonló okból.

A legutóbbi eset 2023 augusztusában történt Kókán, ahol a rendőrök egy leromlott állapotú autót akartak megállítani. A járművet a vádlott vezette, aki azonban az igazoltatás elől menekülni kezdett.

Az üldözés során többször is életveszélyes manővereket hajtott végre: kacsázott a rendőrautó előtt, rendszeresen áttért a szemközti sávba, ahol csak a többi sofőr lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt frontális ütközés.

Az őrült száguldás végül Sülysápon ért véget. Egy kereszteződésben a vádlott nagy sebességgel bevágott egy megálló autó elé, jobbra kanyarodott, de elvesztette uralmát a jármű felett, lesodródott az útról, és az árokba hajtva felborult.

  • Állsz a lámpánál az új kocsiddal, MAJD MEGJELENIK DRIFT KING

    Két különböző helyszínről kaptunk videót „Ma majdnem nekicsapódtak a feleségemnek és a vadonatúj autónknak.” – írta egyik olvasónk. A felvétel a 17. kerületben, a Czeglédi Mihály utca és a Péceli út sarkánál készült, ahol a lámpánál várakozó autó mellett driftelve suhant el egy BMW, a várakozó autósra a frászt hozva.

Az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

MEGOSZTÁS

Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn


Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn