Bomba-hatástalanítás miatt lesz lezárás este Budapesten

Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei ma éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Este lezárják a környéket. 

Szerdán a Kerepesi út 17. számnál, az egykori gumigyár területén zajló építkezés során került elő egy 1938-ban gyártott, ötven kilogrammos légibomba. A robbanótest élesített, mágneses gyújtószerkezettel van ellátva. Ezért a hatástalanítás idejére nagyjából háromszáz méter sugarú körben ki kell üríteni az épületeket, és lezárni a közlekedési útvonalakat- közölte az MTI-vel Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.

A rendőrség tájékoztatása szerint este fél 8-tól kiürítik a 8. kerületi Asztalos Sándor út 7. és 8. szám alatti társasházat.

Emellett péntek este fél 9-től szombaton hajnali 2 óráig lezárják az Asztalos Sándor utat a Kerepesi út és a Ciprus utca között, továbbá 21.45-től szintén szombat hajnali 2 óráig a Kerepesi utat a Dózsa György út és a Baross tér között – közölték.

A Mávinform azt közölte: a Keleti pályaudvar és Ferencváros, valamint a Keleti és Kőbánya felső között 22.30-tól szünetel a vonatközlekedés várhatóan szombaton hajnali 1 óráig.

A forgalomkorlátozás 14 személyszállító vonat közlekedését érinti. A lezárás ideje alatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom és a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalak Keleti pályaudvar és Ferencváros, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalak közös szakaszán, a Keleti és Kőbánya felső között pótlóbuszok közlekednek néhány éjszakai vonat helyett.

Hirdetés

A 347-es számú, Bécsből Bukarestbe közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat nem megy be a Keleti pályaudvarra. Az információs térképek megtekinthetők a MÁV-csoport weboldalán. Szombat hajnalban menetrend szerint megindulhat a vasúti közlekedés a Keleti pályaudvarról – közölték.

Forrás: kreszvaltozas.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek

    Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek


  • Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot

    Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot


  • Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje

    Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje


  • Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk

    Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk


  • Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés

    Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés


  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!