Biztosítási csalás: Új trükk terjed

Az Allianz biztosító brit részlege szerint 300 százalékkal nőtt három év alatt azon esetek száma, amikor valamilyen képszerkesztővel hamisítanak meg fotókat és nyújtanak be kártérítési igényt a képeken szereplő járműre – írja a Guardian oldala, amit a hvg szúrt ki. A biztosítók szerint ez módszer a következő nagy dobás, amivel a csalók próbálkoznak.

Egy példát is hoztak, amelyen egy ezüstszínű Ford furgon képét manipulálták és jelentettek be rá kárigényt. A hamisított képeken egy törött lökhárítós autó látható, amihez csatoltak egy szintén hamis javítási számlát is, közel ezer font, nagyjából 450 ezer forintos értékben.

Hirdetés

A biztosító csalások elleni csapata viszont kiszúrta, hogy ez a kép teljesen megegyezik egy közösségi oldalon lévővel, kivéve persze az utólagos sérüléseket, amit rászerkesztettek.

A Guardian megemlíti azt is, hogy terjedőben az a csalás is, amikor hamis rendszámot manipulálnak egy roncstelepen álló kocsira, majd kárigényt nyújtanak be rá, mintha a rendszámos kocsival történt volna baleset. Ha nem történik helyszíni szemle, és a kárügyintéző befogadja az igényt, akkor komoly összeget csalhatnak ki így.

A biztosítók szerint egyébként egyre többen próbálkoznak deepfake technológiával teljesen manipulált kárigényekkel is, amelyek gyakran teljesen hamis szakértői jelentéseket és javítási becsléseket tartalmaznak.

„A múltban, ha valaki töréskárral akart trükközni, akkor fizikailag is meg kellett történnie a balesetnek. Manapság már kizárólag számítógéppel is létrehozhatnak kamu kárigényeket teljes dokumentációval” – mondta Scott Clayton a Zurich biztosító angliai részlegének vezetője. A jogosulatlan kárfizetések megelőzése jelenőt többletmunkát igényel a biztosítók részéről, így akár további bizonyítékokat is kérhetnek a sérült autókról.

Borítókép: illusztráció
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megszüntetné Karácsony a zöld rendszámos autósok ingyenes parkolását is. Új parkolási „rendszerváltó csomagot” nyújtott be

    Megszüntetné Karácsony a zöld rendszámos autósok ingyenes parkolását is. Új parkolási „rendszerváltó csomagot” nyújtott be


  • Túl olcsónak tartják a parkolási díjakat Budapesten. Szerintük 44-55%-os díjemelés lenne ideális

    Túl olcsónak tartják a parkolási díjakat Budapesten. Szerintük 44-55%-os díjemelés lenne ideális


  • Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat

    Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat


  • Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost

    Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost


  • Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény

    Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény


  • Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?

    Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?


  • Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr

    Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr


  • Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál

    Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál


  • Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt

    Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt


  • Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra

    Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra


  • Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette

    Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette


  • Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók

    Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók


  • Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr

    Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr


  • Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető

    Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető


  • Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast

    Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast