Bevezették: A SUV-ok többszörös áron parkolhatnak Párizsban

A kis és normál autóknak „csak” 6 eurót, kb. 2300 forintos árat kell fizetniük óránként, ám egyes autók használóinak, ennek a többszörösét, kb. 7 ezer forintnak megfelelő eurót kell kicsengetniük ugyanennyi időért. – szúrta ki a Telex a Sky News hírét.

Így tehát bizonyos autók tulajdonosainak háromszoros parkolási díjat kell fizetniük autójuk után, erről szavaztak vasárnap a francia fővárosban

A párizsiak 54,5 százaléka szavazott arra, hogy a városon kívülről érkező, 1,6 tonnánál nehezebb autók parkolóbérleteinek ára emelkedjen.

A jogosultaknak mindössze 5,7 százaléka vett részt a népszavazáson, amelynek kérdése így szólt:

„Támogatja vagy ellenzi, hogy a nehéz, terjedelmes, környezetszennyező autók parkolására külön díjszabást vezessenek be?”

Hirdetés

Az új parkolási díjak értelmében, ha valaki nem helyi lakos, és terepjárójával a belvárosi részen állna meg,

  • az eddigi díj háromszorosát, óránként 18 eurót (6900 forintot) kell fizetnie,
  • míg a kisebb autók esetében ez csak 6 euró (2300 forint) lesz.
  • Az első két óra leteltével büntető jelleggel ugrik a díj: egy hatórás parkolás egy terepjáróval 225 euróba (85 ezer forint) fáj majd. Az új tarifa a kéttonnás vagy annál nagyobb tömegű elektromos autókra is vonatkozna.

 

BORÍTÓKÉP ILLUSZTRÁCIÓ: Mindenen átszáguldott a Land Rover Discovery sofőrje – VIDEÓ

VIDEÓ: Mindenen átszáguldott a Land Rover Discovery sofőrje

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében