VILÁGGÁ KÜRTÖLNÉD?
Küldd be nekünk itt:
videó, fotó, bármi...

Bepanaszolta a mentőket, mert hangosan élesztették újra a szomszédját

SOS Mobilgumis hirdetés

Meglepő panaszlevelet kapott az Országos Mentőszolgálat egy férfi sikeres újraélesztése után. A levelet író idős nő leveléből a Blikk idézett (emellett ezt Kormos Anett humorista is felolvasta azt OMSZ Facebook-oldalán). – írja az index.hu

A panaszlevél úgy kezdődik, mintha szerzőjét egy humorista találta volna ki, vagy legalábbis egy Örkény-egypercesből szökött volna:

L. Mártonné (72) nyugalmazott könyvtáros vagyok.

A nyugalmazott könyvtáros asszonynak egy hajnali szirénézásssal akadt problémája:

Május 21-én hajnali 1 óra 14-kor vijjogva befordult egy mentő társasházunk udvarára, nem törődve az itt lakókkal.

Az asszony azt tette szóvá, hogy a mentők felkapcsolták az összes villanyt, és “feltrappoltak az emeletre”.

Elvárom, hogy vizsgálják ki az ügyet, és tanítsák meg nekik olyan csendben végezni a munkájukat, ahogyan azt egy kórházban teszik.

A Mentőszolgálat tájékoztatása szerint akkor “egy életveszélyes állapotban lévő férfihoz kellett a mentőknek kivonulni, akinek az életét végül sikerült megmenteni”. Vagyis L. Mártonné azt panaszolta be, hogy hangosan élesztették újra a szomszédját.

Forrás: https://index.hu/belfold/2018/08/06/bepanaszolta_a_mentoket_mert_hangosan_elesztettek_ujra_a_szomszedjat/

Olvastad már cikksorozatunk, amit egy inkognitóban lévő mentősofőrünk ihletett? Itt megteheted:

https://bpiautosok.hu/tag/mentosofor/

MEGOSZTOM:

Figyelem!

A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.

Tetszik oldalunk?


KERÜLETI FACEBOOK CSOPORTJAINKHOZ
CSATLAKOZZ ITT:
 

INKÁBB VIDEÓT NÉZNÉL, MINT OLVASNÁL???
IRATKOZZ FEL:
 

VIBER KÖZÖSSÉGÜNKHÖZ
CSATLAKOZZ ITT:


MÉDIA SZEREPLÉSEINK
Kattints és nézd meg szerepléseink:
 

Ajánlott

(szponzorált tartalmak)
MEGJELENNÉL ITT ?
Katt ide!

Hirdess nálunk

TURBÓZD FEL VELÜNK CÉGED KOMPLETT KAMPÁNNYAL

Banner PR cikk Termék, szolgáltatás bemutatás (Élő, vagy vágott videó)

Kérj egy ajánlatot ide kattintva!

Társ-Facebook csoportjaink


 

Társ-oldalunk

e-autosok.hu

Elektromos autók – Tesztek – Hírek