Bele ne üljön! Nulla csillagot kapott ez az autó a törésteszten – videó

A független európai szervezet, az EuroNCAP szerint még nem volt példa arra, hogy egy autó nulla csillagot kapjon náluk. Most ez is megtörtént.

Történelmi rekord született a független európai szervezet, azaz az EuroNCAP legutóbbi töréstesztjén – igaz, pozitív rekordról finoman szólva sem beszélhetünk. A Carscoops beszámolója szerint ugyanis a szervezet történetének eddigi legrosszabb eredményét, vagyis nulla csillagot (a lehetséges ötből) kapott az általuk tesztelt, és hazánk útjain is megtalálható Fiat Punto.

Az olaszok 2005 óta árulják a konstrukciót, és a mai napig találni belőle új példányt. Az EuroNCAP tesztje szerint azonban az autót érdemes messzire elkerülni.

A kocsi 2-2 csillagot kapott a felnőttek és a gyerekek, valamint a gyalogosok védelme miatt, azonban ez is kevés volt a csúfos kudarc elkerüléséhez. A kocsiból ugyanis teljes mértékben hiányoznak a balesetek elkerülését támogató rendszerek, ami végül teljesen lenullázta az autót.

Az EuroNCAP főtitkára, Michiel van Ratingen szerint a probléma az, hogy az autóba került technológia már elavult, ugyanakkor a gyanútlan vásárlók továbbra is megveszik az autót, holott abban finoman szólva sincsenek biztonságban. A  Punto12 évvel ezelőtti megjelenésekor persze még más volt a helyzet, a felszereltség ugyanis megfelelt az akkori követelményeknek, azóta azonban eltelt az a bizonyos 12 év, másrésztől pedig az EuroNCAP töréstesztjeinél is szigorodtak a szempontok/elvárások.

A szervezet vezetője azt javasolja, az emberek inkább válasszanak olyan autók közül, amelyek öt csillaggal zárták az idei teszteket.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171213_fiat_punto_euroncap_torestetszt_nulla_csillag
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot

    Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot


  • Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést

    Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést


  • Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig

    Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig


  • A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap

    A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap


  • Nem kerül börtönbe a hibázó buszsofőr

    Nem kerül börtönbe a hibázó buszsofőr


  • Egy autógumi okozott felfordulást az M0-áson

    Egy autógumi okozott felfordulást az M0-áson


  • Tartálykocsival ütközött frontálisan a kanyarban – Fedélzeti kamera rögzítette

    Tartálykocsival ütközött frontálisan a kanyarban – Fedélzeti kamera rögzítette


  • Hármas karambol az M0-son. Több kilométeres a torlódás

    Hármas karambol az M0-son. Több kilométeres a torlódás


  • Fékezés nélkül gázolt el egy furgonos egy hatéves kisfiút és az édesanyját

    Fékezés nélkül gázolt el egy furgonos egy hatéves kisfiút és az édesanyját


  • Elképesztő jelenetet rögzített egy kamera az M7-esen

    Elképesztő jelenetet rögzített egy kamera az M7-esen


  • Kamera rögzítette a reggeli, M1-esen történt balesetet

    Kamera rögzítette a reggeli, M1-esen történt balesetet


  • Kizuhant a kisbuszból, ház falának csapódott, majd meghalt a sofőr

    Kizuhant a kisbuszból, ház falának csapódott, majd meghalt a sofőr


  • Megszólalt a BMW tulajdonosának rokona az Alsónémedi balesettel kapcsolatban

    Megszólalt a BMW tulajdonosának rokona az Alsónémedi balesettel kapcsolatban


  • A 4-es 6-os villamos megállójába csapódott egy autó

    A 4-es 6-os villamos megállójába csapódott egy autó


  • Súlyos buszbaleset történt. Sok a sérült

    Súlyos buszbaleset történt. Sok a sérült