A beígért olcsó Tesla valójában húszmillióba kerül, és várni kell rá

2016 márciusában Elon Musk a Tesla karizmatikus alapító-vezetője bemutatta a tömegautónak szánt Model 3-ast, és azt mondta, hogy megfizethető lesz. Az ígéret 35 ezer dolláros, azaz jelenlegi árfolyamon 9,5 millió forintos alapverzióról szólt, amelynek hallatára a nagy bejelentés közönsége tapsviharban tört ki.

Két év telt el azóta, de 35 ezer dolláros Teslát még senki sem látott, és senki sem tudja, mikor lesz elérhető. Jelenleg nem lehet 45 ezer dollárnál olcsóbb verziót rendelni, de a gyártási problémák miatt ahhoz sem lehet hozzájutni, csak 6-12 hónap várakozás után.

A Model 3-as problémáiról már sok helyről lehetett hallani, a cég nem képes kellő mennyiséget gyártani a modellből ahhoz, hogy bevételét kellő szintre emelje, márpedig a kiadásai óriásiak, vagyis gyors ütemben égeti a befektetők pénzét -írja a g7.24.hu

A jövőbeni Tesla tulajdonosok ezer dolláros előleg befizetése után állhatnak sorba az autókért, ez már csaknem olyan, mint a rendszerváltás előtti Magyarországon, ahol a befizetés után is éveket kellett várni egy-egy új autóra.

A cég tájékoztatása szerint eddig 450 ezren fizették be az előlegüket, ezzel is finanszírozva a Teslát, ám azt nem lehet tudni, hogy közülük hányan unták meg a várakozást, és kérték vissza a pénzüket. Mindenesetre a Tesla jelenleg 78 ezer dolláros (21,1 millió forintos) Model 3-asokra fogad el előleget, vagyis az elérhető ár most már több mint duplája a beígért legolcsóbb verziónak. Természetesen igaz, hogy ehhez más felszereltségi szint tartozik, sőt ebben már mindkét tengelyt külön elektromotor hajtja. A cég továbbra is azt mondja, hogy a 35 ezer dolláros verziók értékesítését majd csak később kezdi meg.

Üzleti szempontból a döntés érthető, hiszen a 78 ezer dolláros Model 3 sokkal nagyobb profitot hoz, mint a 35 ezres, és a cégnek sürgősen nagyon sok pénzre van szüksége, ha egyáltalán életben akar maradni. Musk ezért azzal próbál kedvet csinálni a vásárláshoz, hogy azt mondja, a drágább Model 3-as mindenben veri még a BMW M3-as sportmodelljét is. Szakértők szerint ez igaz is lehet, csak azt nem érti senki, hogy egy tömegautónak szánt modellel miért a BMW M3-as piacát támadják meg.

Ráadásul a Model 3 a napokban elég vegyes vásárlói visszajelzéseket kapott. Az autó olyan vezetési élményt nyújt az amerikai Consumer Reports szerint, mint a minőségi benzines sportkocsik, a fékrendszere viszont állítólag katasztrofális, és rendkívül zavaró, hogy vezetés közben is gyakorlatilag mindent a központi óriási érintőképernyőn kell állítgatni.

Borítóképünk illusztráció!
Forrás: https://g7.24.hu/vilag/20180522/a-beigert-olcso-tesla-valojaban-huszmillioba-kerul-es-varni-kell-ra/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett