Balesetezett társához próbált segítséget kérni a sofőr, de szinte minden autós átnézett rajta

Elgondolkodtató és egyben elszomorító történetet osztott meg velünk egyik olvasónk, Attila, ami a minap történt vele.

Reggel fél 7 körül közlekedett autójával a 2-es számú főúton, amikor arra lett figyelmes, hogy az út szélén áll egy személy, aki kétségbeesetten próbálja leinteni az autósokat. Olvasónk félrehúzódott és megkérdezte, hogy miben tud segíteni. A sofőr zavartnak tűnt, olvasónk Attila pedig elsőre azt hitte talán ittas, vagy külföldi, de nem így volt.

A sofőr zavarodottságát pánik okozta, elmondta, hogy baleset történt és társa a teherautóval beborult az út széli árokba és valószínűleg meg is sérült.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2021. május 27-én 6 óra 25 perc körül a 2-es számú főút 60-as kilométerszelvényében, a Nagyoroszi és Drégelypalánk közötti útszakaszon egy tehergépkocsi a jobb oldali útpadkára lehaladt és a szalagkorlátnak ütközött, majd az árokba borult. A baleset következtében a sofőr megsérült – áll a police.hu közleményében

Attila az autóból kiszállva már látta, hogy az út menti árokban valóban ott az összetört jármű, csupán eltakarták a fák és a bokrok. Azonnal tárcsázta a 112-t és a sérült teherautós segítségére sietett. A mentőegységek kevesebb, mint 15 perc alatt a helyszínre érkeztek, biztosították a terepet és megkezdték a mentést.

Hirdetés

És, hogy miért is olyannyira döbbenetes és elszomorító a történet?

„Kérek minden embert és közúton közlekedőt, ha valaki segítséget kér/segítségért integet, álljatok meg!

Rajtam kívül senki nem állt meg neki, tovább hajtottak, még csak meg sem kérdezték/fel sem fogták, hogy mi történt. Köszönöm, hogy elolvastad és azt is, ha egy kicsit elgondolkozol rajta” – írja olvasónk Attila

Az úton haladó autósok nem látták, hogy baleset történt, a roncs az árokban volt, a fák eltakarták. Csupán egy másik sofőrt láthattak, aki pánikszerűen próbált segítséget kérni, de ahogy olvasónk is írta, rajta kívül ez senkit nem érdekelt.

Forrás: olvasónk, Dietrich Attila

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin