Azt hitte nem lesz ebből instant karma, de tévedett! – VIDEÓ

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a 17. kerületben.

„A XVII. kerületben, a Zrínyi utcán elég sűrűn vannak buszmegállók zebrával. Mindenhol előzni tilos tábla van.

A Fordost megmentette (volna) az érkező rendőrautó, mert miatta nem tudta megelőzni a buszt, de miután elment, befejezte a manővert. Nem kellett volna, már fordultak is utána.”

– írta meg olvasónk.

A poén az, hogy látnia kellett a sofőrnek a rendőrautót, hiszen kidugta az autó orrát, hogy megnézze jönnek-e szemből…

Hirdetés

FRISSÍTÉS:

Elismerjük, hogy igencsak véleményesre sikerült ez a videó.

Több aspektusból szükséges vizsgálni az esetet:

Sok kommentelőnek egyrészt igaza van a kikerülés/előzés vitában: Az álló jármű melletti elhaladás kikerülésnek minősül,  de a KRESZ a kikerülésre részben az előzésre vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni. A kikerülésre csak részben kell alkalmazni az előzés szabályait.

Előzni tilos tábla hatálya alatt engedélyezett kikerülni az álló járművet, amennyiben záróvonal nincsen. Ebben az esetben záróvonal valóban nem volt. Kikerülni a megállóban álló villamost tilos. A buszt szabad. Ezt hívják joghézagnak!

A konkrét esetnél tény ugyanakkor, hogy nagyon közel volt a buszmegálló után a gyalogátkelő.

Kresz 43.§(3) A kijelölt gyalogátkelőhely előtt megálló, vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti.

Ez a busz a zebra előtt állt meg kb. 5 méterre.

Összegezve tehát elismerjük, hogy a videó és a cikk véleményes, viszont mivel a busz nyilvánvalóan nem műszaki okokból állt meg és gyalogátkelő előtt (ezért egyébként indokolt lenne itt a záróvonal),  mindenképpen azt tanácsoljuk, hogy az ehhez hasonló szituációkban inkább ne kerüljétek ki a buszt a gyalogátkelő közelsége miatt.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak


  • Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe

    Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe


  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból


  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt