Azt állítja a száguldozó, hogy keményen megverték a rendőrök

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, komoly autósüldözés szemtanúi lehettek éjjel a 17. kerület lakói. Azóta kiderültek a részletek is. A volán mögött egy 16 éves ült, a gyalogost az egyik járőr ütötte el.

Állítása szerint durván megverték a rendőrök azt a 16 éves fiút, aki Budapesten pénteken éjjel jogosítvány nélkül, több mint 200 kilométer per órával száguldozva nekihajtott egy rendőrautónak, elsodorta a mellette álló rendőrt, majd egy újabb rendőrségi autóval ütközött.

A Tényeknek nyilatkozott a száguldozó, ahol komoly panaszáradatot adott elő:

Állítólag ólomkesztyűvel ütlegelték a rendőrök, legalábbis ezt állítja a 16 éves fiú, aki több mint 200 kilométer per órával száguldozott péntek hajnalban Budapesten.

Mint ismert, hajsza közben a rendőrök véletlenül elgázoltak egy 60 éves nőt is, aki az üldözés közben az egyik szirénázó autó elé lépett, őt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

„Ki akartak szállni leigazolni, én megijedtem, elmentem. Kikerültem őket. Ők kinyitották az ajtót, végig karcolódott a kocsinak az oldala. Úgy megvertek, ólomkesztyűvel ütötték a bordámat, hasamat, a fejemet is, monokli is itt van rajtam. Utána beszállítottak minket, de engem ütöttek egy félórán-órán keresztül”

– állította a Tényeknek a fiatal fiú.

A rendőrség a kamaszt és két társát előállította, de elfogásának körülményeit nem részletezte egyelőre.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban


  • A farmosi Jason Statham ablakokat szállított

    A farmosi Jason Statham ablakokat szállított


  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon


  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le


  • Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott

    Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott


  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem