Azonnali sebességkorlátozások bevezetését követeli a német környezetvédelmi szervezet

Azonnali intézkedésekre szólította fel a kormányzatot a német környezetvédelmi szervezet, a DUH (Deutsche Umwelthilfe).

Eszerint 100 km/h sebességkorlátozást kellene bevezetni az autópályákon, 80 km/h-t a lakott területen kívüli utakon, és 30 km/h-t lakott területen belül – írja a mobil und sicher beszámolója  alapján a Baleset-megelőzés. A szervezet szerint ezt a lépést a háborús konfliktus teszi szükségessé, az olaj- és gázmegtakarítás érdekében. Miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, az energiahordozók terén tartós ellátási problémákra kell felkészülni.  Amennyiben a jelenlegi helyzet eszkalálódik, akár évi több millió tonnával kevesebb nyersolaj érkezhet Németországba.

Az említett sebességkorlátozások előírásával és a szabályok megtartásával jelentősen csökkenhet a gépjárművek fogyasztása, és évente akár négymilliárd liter üzemanyag is megspórolható.

Hirdetés

A DUH szerint a válság mindenkit érint, így abból mindenkinek ki kell vennie a részét. Úgy vélik, hogy javaslatuk elfogadása és a sebességkorlátozások bevezetése esetén a mozgás és a közlekedés szabadsága, mint alapvető emberi jog fennmarad, mindössze a tempó lesz valamelyest lassúbb.
Azt nem tudni, hogy a környezetvédelmi szervezet javaslatát a kormányzat, valamint az autós érdekképviseletek (ADAC stb.) hogyan fogadták.

Forrás: Baleset-megelőzés
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Mentőautóban dulakodtak menet közben az M0-son. Kinyílt az ablak, majd kirepült valami az útra

    Mentőautóban dulakodtak menet közben az M0-son. Kinyílt az ablak, majd kirepült valami az útra


  • Forgalommal szemben száguldott az M7-esen, baleset lett belőle

    Forgalommal szemben száguldott az M7-esen, baleset lett belőle


  • 140-nel szaladt bele a traffiboxba egy autós Budapesten

    140-nel szaladt bele a traffiboxba egy autós Budapesten


  • Volkswagen Lupoval üldözte a Fordot Maglódnál. A körforgalomban érte utol

    Volkswagen Lupoval üldözte a Fordot Maglódnál. A körforgalomban érte utol


  • Elgázolták a fiatal lányt. A buszmegállóhoz akart átmenni

    Elgázolták a fiatal lányt. A buszmegállóhoz akart átmenni


  • Piroson áthajtó Peugeot ütközött egy szabályosan közlekedő Toyotával a Gyömrői úton

    Piroson áthajtó Peugeot ütközött egy szabályosan közlekedő Toyotával a Gyömrői úton


  • A semmiből jelent meg az őrült furgonos az Egér úton. Óriásit mentett olvasónk

    A semmiből jelent meg az őrült furgonos az Egér úton. Óriásit mentett olvasónk


  • Kiesett a kereke és a szalagkorlátnak csapódott egy Skoda az M1-M7 kivezetőn

    Kiesett a kereke és a szalagkorlátnak csapódott egy Skoda az M1-M7 kivezetőn


  • Bámészkodó, indokolatlanul lassító, utánfutót vontató autóba ütközött egy kisbusz

    Bámészkodó, indokolatlanul lassító, utánfutót vontató autóba ütközött egy kisbusz


  • Beszólt a gyalogosnak, belerohant a motoros

    Beszólt a gyalogosnak, belerohant a motoros


  • Kamera rögzítette: Az autópálya kivezetőjén rollerezett

    Kamera rögzítette: Az autópálya kivezetőjén rollerezett


  • Tömegbaleset: két sofőrt kihallgattak

    Tömegbaleset: két sofőrt kihallgattak


  • Amit ez elektromos roller kapcsán tudnod kell! Dr. Herpy – Roller szabályok

    Amit ez elektromos roller kapcsán tudnod kell! Dr. Herpy – Roller szabályok


  • Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal

    Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal


  • Magához tért Sallai Nóra

    Magához tért Sallai Nóra