Azért lőtt, mert szerinte a családapa túl lassan ment. Letartóztatták

Egy hatalmas lövés dördült el, messzire elhallatszódott a hangja. Egy 20 éves férfi a kocsi ablakán lőtt rá egy másik sofőrre a 4-es főúton még kedden. A fiatal barátjával együtt Nyíregyházáról Debrecenbe utazott, a nagy forgalom miatt torlódás alakult ki.

Csak 70 kilométer per órával lehetett menni. Szorosan követték az elöttük lévő kocsit, sofőrjét próbálták arra kényszeríteni hogy gyorsabban menjen.

Hirdetés

A fiatalok elkezdték előzni a család kocsiját, amikor egymás mellé értek, akkor az anyósülésen ülő gyanúsított a lehúzott ablakon keresztül egy feltehetően gázriasztópisztollyal a mellette elhaladó kocsira lőtt szándékosan.

Egy házaspár, 8 éves gyerekük és kutyájuk utazott a kocsiban, nagyon megijedtek, a lövés után lehúzódtak az útról. Később az autós úgy döntött, hogy nem hagyja elmenekülni a lövöldözőt, követni kezdte a kocsit, leolvasta a rendszámát és hívták a 112-t. Ezek a pillanatok kamerafelvételen is láthatóak. A fiatalt Debrecenben fogták el.

Pénteken a lövöldözőt bilincsben vitték a tárgyalóteremhez. A Tények úgy tudja, hogy kábítószer hatása alatt volt. A rendőrök lőport találtak a kezén, csak úgy, mint az autót vezető férfién. Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, ezt a bíróság pedig el is rendelte, de a bíróság végül szabadon engedte. Később, ha elítélik, akár három évet is kaphat.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem


  • Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba

    Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba


  • Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton

    Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton


  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány


  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj


  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott


  • Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen

    Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen


  • Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton

    Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton


  • Traktorral gázolta halálra a feleségét

    Traktorral gázolta halálra a feleségét


  • Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták

    Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták


  • A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel

    A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel


  • Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé

    Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé