Az év meglepetése: jönnek az elektromos Ferrarik

A Ferrari elnöke, Sergi Marchonne szerint amit a Tesla csinált a Roadster 2-vel, azt mások is meg tudják csinálni.

Az elmúlt években egyre több autógyártó cég jelezte, elindul az elektromos autók fejlesztésének irányába, hogy a következő évtized elején-közepén saját modellkínálattal rukkoljanak elő a vásárlóknak. Vannak azonban olyan cégek, amelyek korábban már kijelentették, nem hajlandók ebbe az irányba elmozdulni.

Ilyen például a Ferrari, amelynek vezetősége 2016 márciusában kijelentette: szinte biztos, hogy soha sem építenek majd tisztán elektromos meghajtást használó Ferrarit, az autóhoz ugyanis szorosan hozzátartozik a motorhang is. A Ferrari elnöke Sergio Marchionne akkor úgy fogalmazott, őt a Tesla csendje kifejezetten zavarja. Két év alatt azonban nagyot változott a világ.

A Ferrari a Detroiti Autószalonon kedden bejelentette: saját elektromos autó építésébe kezdenek. A Bloomberg beszámolója szerint Sergi Marchonne úgy nyilatkozott, ha elektromos szuperautót kell építeni, akkor a Ferrarinak ott kell lennie az elsők között.

Egy elektromos Ferrari már készült, de azt nem a Ferrari csinálta meg. © ElectricGT

A véleményét valószínűleg a Tesla tavaly novemberben bemutatott Tesla Roadster 2 változtatta meg, aminek 1000 km a hatótávja és 400 km/h-val megy. „Nem szeretném elbagatelizálni, amit Elon Musk tett, de ezt valószínűleg más is meg tudja csinálni” – nyilatkozta a Ferrari-vezér.

Hogy pontosan milyen paraméterekkel érkezhet az elektromos Ferrari, azt egyelőre nem árulta el, de ha a Tesla Roadster 2-t „más is meg tudja csinálni”, akkor valószínűleg hasonló paraméterekkel készülhet el.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180117_elektromos_ferrari_elektromos_auto

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le


  • Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott

    Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott


  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem


  • Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba

    Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba


  • Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton

    Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton


  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány


  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj


  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott


  • Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen

    Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen


  • Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton

    Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton