FOTÓK: Az erdőben hagyták súlyos balesetet szenvedett társukat a motorosok – A férfi életét vesztette

A Balassagyarmati Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat négy salgótarjáni férfi ellen, akik ötödik ismerősükkel motoroztak az erdőben, majd miután társuk frontálisan ütközött egy quaddal, a négyes a baleset helyszínéről elhajtott anélkül, hogy a sérültnek és a másik jármű vezetőjének segítettek, illetve a mentőegység helyszínre vezetésében segítséget nyújtottak volna.

A vád szerint a 41-51 év közötti vádlottak és 45 éves ismerősük 2020. május 24-én 16 óra körül a Kazár és Bárna községek külterületén található erdei utakon motoroztak. Egymás mögött, nagyobb követési távolsággal haladtak, elől a sértett, aki az utat mindkét oldalán sűrűn benőtt, felülről is takaró fás növényzet alatt, egy erőteljesen balra ívelő komoly emelkedőn hajtott felfelé. Ugyanekkor érkezett szemből az emelkedő teteje felé egy kétszemélyes quad, melynek vezetője meghallotta a közeledő motorkerékpár hangját, ezért fékezett és jobbra húzódott, azonban a dombtetőn a motoros az időközben meg is álló quad bal első részének ütközött.

A motoros felsőteste előrecsapódott, bukósisakot viselő feje bezúzta a quad első szélvédőjét, majd a teste és a motorkerékpár az útra zuhant.

Ezután sorban odaérkezett a többi motoros, akik eszméletlen társukhoz, valamint a quadból kiszálló, vérző kezű sofőrhöz mentek, így jól hallották, hogy a sofőr mobiltelefonján a 112 segélyhívószámon orvosi segítséget kért a balesethez, valamint azzal is valamennyien tisztában voltak, hogy a nehezen megközelíthető erdei helyszínt a helyismerettel nem rendelkező mentők nehezen találhatják meg.

A sofőr eközben telefonon beszélt a mentőirányítással, a rendőrséggel és az érkező mentőhelikopter személyzetével is, és több alkalommal megkérte a vádlottakat, hogy menjenek a bárnai kocsmához és onnan vezessék fel a mentőket a helyszínre, de valaki maradjon köztük a helyszínen, hiszen ő maga is megsérült.

A vádlottak látták, hogy a quad sofőrje is megsérült, papírtörlőt is adtak neki vérző sérülése miatt, majd arra kérték, hogy mondja azt a mentőegységeknek, hogy a megsérült motoros egyedül volt, ezután visszaültek motorkerékpárjaikra, megfordultak, és elhajtottak.

Fotó: police.hu

Miközben a bárnai kocsmához 16:38 órakor megérkező földi mentőegység helyismeret hiányában ott várakozott, illetve a 16:48 órakor a baleset feletti légtérbe megérkező, a sűrű fás növényzet miatt a baleset helyszínét nem találó mentőhelikopter személyzetét a quad sofőrje mobiltelefonon, majd egy közeli tisztás irányába szaladva karjelzéssel próbálta útba igazítani, a motoros légzése leállt.

Ekkor a quad 75 éves utasa közel tíz percen keresztül próbálta mellkaskompresszióval újraéleszteni a sérültet, egészen a mentőegység 17:09 órakor történt helyszínre érkezéséig.

Hirdetés

A vádlottak nem tettek eleget a baleset következtében megsérült quad sofőr kérésének, nem mentek Bárnába a mentőegységeket a helyszínre irányítani, továbbá egyikük sem maradt a helyszínen segítséget nyújtani a baleset következtében megsérült két személynek, ehelyett egy salgótarjáni garázsban utcai ruhába öltöztek, majd kettő közülük visszaindult, hogy társuk motorkerékpárját elszállítsák.

A mentők 17:29 órakor sikeresen újraélesztették a motorost, mentőhelikopterrel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórházba szállították, ahol azonban szakszerű orvosi ellátása ellenére elhunyt.

A baleset során elszenvedett sérülései az élettel összeegyeztethetetlen súlyosságúak voltak, halála a késedelem nélküli szakszerű orvosi ellátás, és újraélesztés mellett is bekövetkezett volna.

A fenti tényállás alapján a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze a négy férfi ellen segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat és velük szemben pénzbüntetés kiszabására, valamint a bűnügyi költségek megfizettetésére tett indítványt. Az ügyben a területileg illetékes Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

Forrás: ugyeszseg.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan