Az első, hóval vívot csatában 8 hókotró elesett

Nyolc munkagép hibásodott meg az éjszakai műszakban közölte az FKF vasárnap.

Budapestet vasárnap hajnali kettő óra körül elérte egy csapadékzóna és hidegfront. A pesti városrészben először havaseső, illetve hószállingózás volt, míg a magasabban fekvő hegyvidéki területeken (II., III., XI., XII., kerületekben) havazni kezdett.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió szakemberei éjféltől folyamatosan ellenőrizték az utak állapotát, és ahol szükséges volt, a munkagépek elvégezték az utak preventív sózását.

Sajnos a Társaság rendelkezésére álló téli célgépek száma az évek alatt drasztikusan – az elmúlt 10 év során mintegy 20%-kal – csökkent, ugyanakkor a flotta darabszáma, a főváros méreteihez képest, már korábban sem volt elegendő. Az elöregedett géppark miatt ráadásul az üzemképesség is csak 55-70% körüli.

Beszédes statisztika, hogy az éjszakai műszakban kivonult 73 célgépből 8 sajnos meghibásodott, üzemképtelen lett munkavégzés közben – közölték

Az FKF munkatársai a közismerten kritikusan nehéz finanszírozási helyzet ellenére elkötelezettek a szolgáltatások fenntartása iránt, és arra törekszenek, hogy a legtöbbet hozzák ki a leromlott műszaki állapotú eszközparkból. A Társaság szerelőbázisain szakembereik folyamatosan igyekeznek ismét üzemképes állapotba hozni a járműveket.

Fontos hangsúlyozni, hogy a fővárosban a síkosságmentesítés és hóeltakarítás többszereplős feladat.

Az ingatlanok előtti járdák síkosságmentesítése az ingatlanok tulajdonosainak, üzemeltetőinek kötelessége, társasházak esetében a lakóközösség köteles gondoskodni az épület előtti járdaszakasz takarításáról. Továbbá a közösségi közlekedési eszközök üzemeltetőit és a kerületi önkormányzatokat is jelentős kötelezettség illeti a maguk területén.

Az FKF ezúton kéri a lakosságot, hogy a jelentősebb hóesést követő napszakokban, aki teheti, a közösségi közlekedést részesítse előnyben saját gépjármű használata helyett.

Nyomatékosan kéri az FKF a Budapesten gépjárművel közlekedőket, hogy csak megfelelő műszaki állapotban lévő, az időjárásnak megfelelő, lehetőleg téli gumival felszerelt autóval induljanak útnak.

Az FKF egyúttal a Budapesten közlekedők közös felelősségérzetére is épít a nehéz időjárási körülmények között. Kérik, a gépjárművel közlekedők – különösen a szűkebb útszakaszokon – fokozottan figyeljenek oda a szabályos parkolásra, ugyanis az úttestre belógó járművek jelentősen nehezítik a munkavégzést; továbbá kérik, ha tehetik, a forgalomban engedjék előre a síkosságmentesítő járműveket.

Forrás: FKF

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt