Autósok, figyelem! Komoly változás jöhet az utak mentén

Közel 300 elektromosautó-töltő pontot kíván nyitni jövő májusig Magyarországon az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. – ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.

A gazdasági napilap cikke szerint az e-Mobi Kft. a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával dolgozik azon, hogy e-töltés szempontjából átjárhatóvá váljon az ország.

A társaság négy nagy csomagban kívánja telepíteni a berendezéseket. A megyei jogú városokban ötven töltőhely létesül, ezek mindegyike 22 kilowattos lesz. A következő negyven, hasonló töltőt turisztikai helyszínek kapják: a Balaton és a Fertő tó térsége, illetve Tokaj. További negyven töltőt helyez el az e-Mobi kormányhivatalok közelében, főként megyei és járási hivatalok mellett. Végül az autópályák mentén húsz, 50 kilowattos berendezést helyeznek üzembe. Az említett háromszáz töltőpont úgy áll majd rendelkezésre, hogy egy berendezésen több csatlakozó is lehet.

A töltők gyártására kiírt közbeszerzési pályázat már lezárult, az 50 kW-os egységeket az Elektromotive Hungária Kft. és a francia DBT konzorciuma gyártja, a 20 kW-osokat pedig a T-Systems Europe – számol be az MTI.

Az e-Mobi sikeresen lebonyolította azt a pályázatot is, amelyben hetvenöt önkormányzat kap töltőnként másfél millió forintos támogatást, összesen 273 töltőpont kialakításához. Mivel jelenleg százhetven nyilvános töltőpont van az országban, ezek száma a fentiekkel megközelíti majd az ötszázat.

Az MVM Partner töltőállomásainak száma már megközelíti a százat, a társaság szerdán Kecskeméten adott át egy villámtöltőt, amely valamennyi elektromos autótípust képes kiszolgálni – olvasható a Világgazdaságban.

Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/autosok_figyelem_komoly_valtozas_johet_az_utak_menten.649956.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön