Autósok figyelem! Kemény bírságolás kezdődik

A közigazgatási szabálysértések szankciói fokozatosak és első helyen a figyelmeztetés áll. A súlyosnak minősített közlekedési szabálysértések – mint például gyorshajtás, ittas vezetés, leállósáv használata – esetén azonban egyből bírságol a rendőr.

Jelenleg tárgyalja a parlament a közigazgatási szabálysértések szankcióit tartalmazó törvényjavaslatot. Ez azzal zárul, hogy a szankciók alkalmazásáról a kormány intézkedik majd. Nos, ez a rendelet-tervezet került most fel a kormány honlapjára és ebből emeljük ki a közlekedési szabálysértésekre vonatkozó részt.

A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvénytervezet – a fokozatosság elvét figyelembe véve – öt szankciót ismer. Ezek a következők: figyelmeztetés, közigazgatási óvadék, közigazgatási bírság, tevékenység végzésétől történő eltiltás és végül az elkobzás.

A bírság tehát a harmadik fokozat. Először csak figyelmeztet a hatóság, és ha egy éven belül nem követ el újabb szabálysértést az illető, akkor újra indul a szankciósor. Ellenben ha egy éven belül másodszor is vét az, akinek már van egy figyelmeztetése, akkor nem bírságot, hanem közigazgatási óvadékot kell fizetnie. Ez abban különbözik a bírságtól, hogy ha a kiszabásától számított egy éven belül nem követ el újabb szabálysértést, akkor visszakapja a pénzét. A harmadik szankció csak a bírság.

Az életet és testi épséget veszélyeztető súlyos közúti szabálysértéseknél viszont azonnal fizetni kell (a hatóságnak nincs mérlegelési jogköre), tehát elmarad az első két, enyhébb szankció. Ezeket határozza meg a rendelettervezet.

Az említett közúti szabálysértések a következők:

  • a gyorshajtás,
  • a be nem kötött biztonsági öv,
  • a piros jelzésen való áthajtás,
  • a vasúti átjárón való áthaladás szabályainak a megsértése,
  • az ittas vezetés,
  • a behajtani tilos zónába való behajtás,
  • a kötelező haladási irány semmibe vétele,
  • valamint az autópályán a leállósáv jogosulatlan használata.
Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/autosok_figyelem_kemeny_birsagolas_kezdodik.647771.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon


  • Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen

    Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen


  • Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten

    Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten


  • Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben

    Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben


  • Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson

    Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson


  • Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról

    Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról


  • Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett

    Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett


  • 35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón

    35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón


  • 80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton

    80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton


  • Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó

    Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó


  • Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa

    Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa


  • Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest

    Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest


  • A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat

    A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat


  • Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon

    Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon