Autópályán tankolsz? Ebbe talán bele sem gondoltál

A német autóklub, az ADAC friss felmérése szerint ugyanis súlyos ezreket hagyhatunk ott feleslegesen, ha az autópálya melletti kutaknál töltjük tele a tankot. – szúrta ki a Hvg.hu.

Összesen 80 benzinkút árait hasonlították össze, és a különbség sokkoló:

Az autópályák mentén egy liter E10-es benzin átlagosan 2,24 euróba (kb. 894 forintba) kerül, míg pár kilométerrel odébb már 1,84 euróért (737 forintért) is megtalálható ugyanez az üzemanyag.

Ez azt jelenti, hogy egy 50 literes tankolásnál akár 8000 forintot is spórolhatunk – csak azzal, hogy nem az első kéznél lévő kútba fordulunk be.

A dízelesek helyzete sem jobb: az autópályák közelében 2,07 euró körül alakul az ár (kb. 829 forint), míg a kisebb forgalmú helyeken ez akár 1,69 euróra (677 forintra) is lemehet.

  • Leszorított, büntetőfékezett, kipattant, fenyegetőzött

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi jelenetet Budapest VII. kerületében, amit így írt le: „A Damjanich és a Rottenbiller utcák kereszteződésénél történt az eset augusztus 15-én, 7:44-kor. Én a gépkocsimmal a Damjanich utcán várakoztam a jelzőlámpa zöld jelzésre és balra a Rottenbiller utcára kívántam kanyarodni a bal oldali sávból.”

Érdemes hozzátenni: a cikk írásakor Magyarországon az E10-es benzin ára 553 és 638 forint között mozog, míg a B7-es dízel literje 549–648 forintba kerül. Vagyis egy Németországon át vezető út során nemcsak a tempóval, de a töltőállomás kiválasztásával is sokat lehet nyerni.

A tanulság egyszerű: ha nem szorít az idő és nincs üzemanyagválság a műszerfalon, megéri letérni pár percre a pályáról – a pénztárcád hálás lesz érte.

MEGOSZTÁS