Autóbalesethez riasztotta valaki a mentőket, a helyszínen derült ki, hogy csak poénnak szánta

A betelefonáló végig készségesen segített és leírta a sérültek állpotát, majd hirtelen letette a telefont. A helyszínre érkező egységek megdöbbenve tapasztalták, hogy csak egy gusztustalan vicc volt az egész.

Tegnap igazán toppon voltak a Miskolci Mentésirányítás bajtársai, pedig nem várt gátlástalansággal is kellett szembesülniük a húzós szolgálat közben. Buszbalesettel indult a reggel, ahova több mentőegységet riasztott a mentésvezető, de a nap további része sem volt eseménymentes. Szinte folyamatosan érkeztek a segélykérések, és amikor délután elcsendesülni látszott a mentésirányítás, egy újabb súlyos autóbalesetet jelentett egy férfi, ahol négy eszméletlen sérült szorul gyors ellátásra – olvasható az Országos Mentőszolgálat facebook posztjában.

Mint írják, a bejelentő készségesen válaszolgatott a mentésirányító kérdéseire és a betegvizsgálati teendők során is együttműködőnek tűnt, perceken belül megszakította a hívást és elérhetetlenné vált.

A rutinos mentésirányító ezúttal két mentőhelikoptert és több esetkocsit is indított segítségül, azonban hamar kiderült, hogy baleset a megadott helyszín környékén sem történt!

Az egységek ugyan rövid időn belül felszabadulhattak, az ordenáré gesztus fölött mégsem tudtak szemet hunyni a mentők és minden szükséges lépést megtettek a férfi felelősségre vonása érdekében. A mentésben résztvevőknek gratulálunk!

Hirdetés

Forrás: Országos Mentőszolgálat
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán