Autóba építhető arcfelismerő rendszerrel állt elő a Continental

A mobiltelefonok egyik kétségtelenül hasznos funkciója az arcfelismerő rendszer. Ennek létezése miatt nem kell minden egyes feloldáskor kódokat pötyögnünk, elég csupán megmutatni arcunkat a telefonnak, amit egyébként is néznénk.

A német alkatrészgyártó vállalat fejlesztése funkcióit tekintve túlmutat a telefonokon, hiszen nem csak kinyitni, de beindítani is tudnánk az autónkat csupán az arcunkkal. Ezekhez a funkciókhoz két különböző helyre telepített kamerát alkalmaznának. – szúrta ki a Totalcar, a Carscoops nyomán.

Az egyiket az autó B-oszlopába szerelnék, így amikor odasétálunk a sofőroldali ajtóhoz, akkor a központi zár egy gyors szkennelés után kinyílik. A másik kamera a műszeregységbe kerülne, így miután beülünk és felnézünk, az autó beindul.

A Continental kameráinak az a különlegessége, hogy be lehet építeni őket szinte észrevétlenül. Így nem csak a műszercsoport kijelzője mögött, de a B-oszlop burkolatában is el tud rejtőzni. Utóbbi esetében egyébként érdekes új probléma generálódna abból, ha koszos, vizes vagy esetleg havas az autónk. Takaríthatnánk az egész B-oszlopot, ha nem tudjuk hol van a rejtett kamera.
Emellett kívül egy olyan kijelzőt is beépítenének, amin megjelenik az arcfelismerés eredménye és egyéb funkciók, kikapcsolt állapotában viszont láthatatlan.

További fontos extra, hogy a Continental kamerái nem csak síkban, de térben is képesek elemezni az arcunkat, így például egy méretarányos fényképpel nem tudják majd feltörni az autót.

Hirdetés
Kép forrása és borítókép: Continental

A rendszerre több ember arcát is fel lehet programozni különböző kiegészítő funkciókkal és engedélyekkel. Arc alapján ugyanis például az autó automatikusan be tudna tölteni ülésmemóriákat, ha van benne ilyen. De például felprogramozhatjuk a gyerekünk arcát is, akinek az autó kinyílik, viszont nem indul be.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást