Ausztriában fogták el a csengeli pihenőhelyen elkövetett emberölés gyanusítottját

48 órán belül kattant a bilincs a brutális bűncselekmény feltételezett elkövetőjének kezén. A férfit Ausztriában fogták el.

Mint azt korábban mi is közöltük kirívóan súlyos, életellenes bűncselekmény történt 2017. december 5-én hajnalban az M5-ös autópálya csengelei pihenőjében, ahol rálőttek két férfira, akik közül az egyik személy meghalt, a másik életveszélyesen megsérült.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztésére, a Csongrád Megyei Főügyészség európai elfogatóparancsot bocsátott ki egy 52 éves német állampolgárságú férfival szemben-olvasható a police.hu-n

A gyanúsított kilétének és hollétének megállapításában a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szorosan együttműködött a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodával, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal, az ügyészség szerveivel, valamint a német és az osztrák hatóságokkal.

A forrónyomon üldözés eredményeként az osztrák rendőrök 2017. december 6-án 19 óra körüli időben a terheltet Felső-Ausztriában, a lakóhelyén fogták el.

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/ausztriaban-fogtak-el-a-csengelei-pihenohelyen

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában


  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra