Átszámítva több, mint 60 milliós bírságot kapott gyorshajtásért egy svájci hölgy

Egy svájci nő lakott területen belül 43 km/h-val túllépte a sebességhatárt, ezért gigaméretű bírságot szabtak ki rá.

192 ezer eurónak megfelelő összegű pénzbírságot kell megfizetnie egy zürichi milliomosnak , mert az egyik faluban gyorshajtott Range Roverjével. A hölgy lakott területen belül 43 km/h-val lépte túl az adott helyen érvényben lévő sebességhatárt, amit egy sebességmérő kamera le is fotózott. Tettét súlyosbbította, hogy az eset már nem először történt meg. A sofőr ugyanis visszaeső száguldozó volt, és ez lett a veszte.

Előzőleg két gyorshajtást még megúszott „feltételes bírsággal”, most azonban nem volt ilyen szerencséje. Első fokon a kerületi bíróság 401 400 svájci frank pénzbírságot szabott ki, mely nagyjából 370 ezer(!) eurónak felel meg.

Hirdetés

A hölgy azonban fellebbezett, aminek következtében a bíróság a büntetést 175 ezer euróra csökkentette, de a végösszeg a korábbi feltételes bírságokkal együtt 192 ezer euró lett. A rekordösszegű, napi árfolyamon átszámítva nagyjából 60 millió forintot meghaladó bírság részben annak is a következménye, hogy Svájcban a kiszabható pénzbírság mértéke függ az elkövető anyagi helyzetétől. Márpedig a száguldozó hölgy vagyonát kb. 12 millió euróra becsülik. Az ítélet jogerős.

Forrás: Baleset-megelőzés
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt