Álnevet adott meg az ittas sofőr- a vád most közokirat-hamisítás

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség hamis vád vétsége miatt vádat emelt egy huszonnégy éves ballószögi férfi ellen, aki 2017. augusztus 30-án ittasan vezetett, majd a rendőri igazoltatáskor egy másik férfi adatait adta meg.

A vád szerint a huszonnégy éves vádlott 2017. augusztus 30-án, este, Kecskeméten közlekedett egy autóval, amikor a rendőrök megállították és igazoltatták. Az ittas férfi saját adatai helyett egyik ismerőse személyi adatait adta meg.

A rendőrök a vádlottat elő is állították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, ahol megszondáztatták. A szonda ittasságot mutatott, de annak mértéke nem érte el a bűncselekményi határt, ezért a rendőrök az álnéven bemutatkozó vádlottat közigazgatási bírsággal sújtották.

A vádlott a bírságolásról készült jegyzőkönyvet ismerőse nevét használva írta alá, amivel ismerőse hamis vádolásán kívül abban is közreműködött, hogy a rendőrök lényeges tényt hamisan foglaljanak közokiratba.

A szabadlábon védekező vádlott beismerte a tettét, őt az ügyész hamis vád vétségén kívül közokirat-hamisítás bűntettével is vádolja. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: http://ugyeszseg.hu/alneven-mutatkozott-be-az-ittas-sofor-vademeles-hamis-vad-miatt/ 
Borítóképünk csupán illusztráció: vecseshirek.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett