Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

Kedves Olvasóink/Nézőink!

Nem, nem lettünk francia-autósok.hu, de kaptunk egy felvételt egy Franciaországban kamionozó olvasónktól, ami mellett nem tudtunk szó nélkül elmenni – komoly tanulsága van!

Láthatóan komoly fennakadást okozott az autópálya két belső sávjában három, baleset miatt veszteglő autó.

Az érintettek gondterhelt arccal papíroztak volna, amikor a kamerával felszerelt kamion elé jobbról, a holttérbe próbált átsorolni egy Peugeot.

A felvételen jól látszik, hogy Peugeot sofőrje gázadással próbált menekülni a helyzetből, ami a lehető legrosszabb ötletnek bizonyult, ugyanis a már ronggyá tört Toyota jobb hátulját is csúnyán összetörte de még a roncs mellett álló emberek is kis híján megsérültek.

Elnézést, ha zavaró! Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet; kizárólag a reklámok segítik működésünket. Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!


ÁLLSZ A RONGGYÁ TÖRT AUTÓD MELLETT és azt hiszed, ENNÉL ROSSZABB MÁR NEM LEHET…

MÖGÖTTÜNK NEM ÁLL SEMMILYEN SZERVEZET, KIZÁRÓLAG A REKLÁMOK SEGÍTIK MŰKÖDÉSÜNKET. HA SEGÍTENÉL, MERT FONTOSNAK TARTOD CÉLJAINKAT, ITT TÁMOGATHATSZ MINKET: https://www.paypal.com/ncp/payment/5H3PHDDS8KHGC Hálásan köszönjük! Eredményeink: https://bpiautosok.hu/baleset-megelozes/ ———————————- Kedves Olvasóink/Nézőink! Nem, nem lettünk francia-autósok.hu, de kaptunk egy felvételt egy Franciaországban kamionozó olvasónktól, ami mellett nem tudtunk szó nélkül elmenni – komoly tanulsága van!

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt


  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban


  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten