Áll a bál! Győzike állítja, hogy durván szidalmazta őt és családját egy közteres, miután szabálytalanul parkolt

Egy szabálytalan parkolás után tört ki a balhé a Gáspár család és a közterület felügyelet munkatársai között. Győző állítja, hogy a 30.000 forintos bírságon túl a közteres hangosan szidta a származását és szinte kirángatta Beát a járműből.

A showman elmondása szerint pár percre állt meg autójával szabálytalanul egy étterem előtt, a közteresek ekkor csaptak le rájuk. Győző nem tagadja, hogy szabálytalanul parkolt, de a bánásmódot kikéri magának. A közteresek ugyanis a Gáspár család származására tettek durva megjegyzéseket – állítja a showman, aki nem nyugszik bele a történtekbe.

„Fel vagyok háborodva! Komolyan itt tartunk 2021-ben, hogy azt kiáltják ránk a közterületesek az utcán, hogy cigányok vagyunk? Azok vagyunk, mindenki tudja és akkor mi van?

Az elmúlt 21 évben engem ilyen faji megkülönböztetés még nem ért.”

-nyilatkozta Győzike a Blikknek.

-„A vendégek mind hallották, hogyan beszélnek velünk, Beát is szinte kirángatták a kocsiból”

– idézi fel idegesen a történeteket Győző, akinek a büntetőpontokon kívül még 30.000 forint bírságot is kiszabtak, miközben – állítása szerint – megjegyezték, hogy mivel celebek, biztosan nem okoz gondot az összeg befizetése majd.

A showman szerint csak példát akartak statuálni vele, mivel ismert ember. Győző azonnal panaszt tett az óbudai közterület-felügyeletnél, ám levelére múlt hét óta nem kapott választ. Ma délben mégis megérkezett a válaszüzenet, melyben azt írják, hogy fogadták a panaszt és a megkeresésre a törvényi határidőn belül, kivizsgálást követően válaszolni is fognak.

Győzike kiemelte, hogy beismeri a hibáját, de a bánásmód felháborítja. Nem is szeretné visszakapni a befizetett 30.000 forintot, szeretné, ha azt a pénzt inkább jótékonykodásra fordítanák.

Borítóképünk illusztráció! Forrás: Blikk
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett