Alagútban, vezetés közben aludt el Tirolban. Kemény dolgokat mesélt az Ausztriában dolgozó magyar teherautósofőr

„A lelket is kihajtották belőlem” – mondta el az Indexnek Róbert – aki a lehetséges munkáltatói szankciók miatt álnevet használt – a portál Ausztriai riportsorozatában.

„Hajnali 2-3 óra között kezdtem, napi 610 kilométert kellett levezetnem, kétszer el kellett mennem Vorarlbergbe, a második kör délelőtt 11-kor indult, délután lett vége. Napi 14-15 órát melóztam, nem bírtam három hétnél tovább.”

Az Index újságírója felvetette Róbertnek, hogy az osztrák törvények maximum napi kilencórás munkavégzést engednek meg, és 4,5 óra után ki kell adni 45 percnyi pihenőt a sofőrnek. Róbert keserűen felnevetett:

„Ez csak annyiban igaz, hogy kilenc óránál többet konkrétan nem vezethetsz, de a rakodás és minden egyéb ebbe nem számít bele. A kormánytekergetés tényleg legfeljebb kilenc óra lehet, de a teljes munkaidő elérheti a tizenöt órát.”

Hirdetés

Annyira fáradt volt, hogy előfordult, amikor alagúton haladt át, fényes nappal elaludt a volánnál, csak óriási szerencsével úszta meg a katasztrófát. Márpedig Tirolban, Vorarlbergben elég sok az alagút…

„Amikor ezt elpanaszoltam a munkaadómnak, azzal válaszolt, hogy szombatra is beosztott dolgozni. Hát ekkor felmondtam.”

Róbert átment egy másik, salzburgi központú céghez, amely alvállalkozóján keresztül szintén Tirolban végez élelmiszer-kiszállításokat a központi raktárból egy nagy áruházláncnak. Néha itt is túlóráztatnak, de a 12-13 órát sohasem haladja meg a napi munkaidő.

„Megkeresem a havi 2800 eurót, nettóban. Ez nagyon szép összeg, ráadásul januártól 9,5 százalékkal megemelik a béremet, és már meghaladja a 3000 eurót, ami egymillió-százötvenezer forint. De idekint drágább az élet, főleg a szolgáltatások, és az autó, a lakás, a biztosítás is. Egy kicsit azért félre lehet tenni, de én nem verem a fogamhoz a garast. Van egy szép, felső középkategóriás autóm, hatvan négyzetméteres szép lakásom pazar környezetben. Másfél éve nem iszom alkoholt, nincsenek káros szenvedélyeim, fölöslegesen nem szórom a pénzt, de nem is vagyok zsugori.”

A teljes cikk az Indexen olvasható el.

BORÍTÓKÉP ILLUSZTRÁCIÓ: Szinte fékezés nélkül rohant olvasónk autójába egy kamion

Szinte fékezés nélkül rohant olvasónk autójába egy kamion

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek