Akkora gigadugók kezdődtek már júniusban a horvát kapuknál, hogy még a szakemberek is meglepődtek

A rendelkezésre álló adatok szerint idén júniusban 586 917 járművel több használta az ország autópályáit, mint tavaly júniusban.

A torlódások legfőbb oka a gépkocsiforgalom jelentős növekedése – írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden, amit az Origo szúrt ki.

Az idei év első hat hónapjában pedig 44 480 545 járművet regisztráltak, ami 4,3 millióval több, mint tavaly.

A lapnak nyilatkozó szakemberek szerint több tényező is befolyásolta az autópályák forgalmának ilyen nagy mértékű növekedését. Horvátország schengeni csatlakozását, az euró bevezetését, a közel-keleti háborút és a görögországi hőséget, valamint erdőtüzeket említették. Mindezek miatt Horvátország a turisták felkapott autós úti céljává vált, különösen igaz ez a németekre, akik idén a korábbi évekhez képest rövidebb tengerparti utakat terveznek – hangoztatták, megjegyezve, hogy a járművek ilyen nagyarányú beáramlása komoly forgalmi dugókat és torlódásokat okoz az autópályákon.

A rossz vezetési stílus miatt jönnek létre az úgynevezett fantomleállások vagy fantomtorlódások. Ez történik például akkor, ha egy kamion az autópályán nagy forgalom mellett elkezd egy másik kamiont előzni, majd a mögötte haladó összes jármű fékezni kezd. De a túl nagy sebességgel közlekedő autósok is okoznak ilyen fantomleállásokat, ha a forgalom sűrűsége miatt elkezdenek hirtelen fékezni. Ilyenkor a leállás hullámként terjed hátrafelé, és a forgalom 20 kilométer per órás sebességre csökken – hangsúlyozták. Úgy vélték: sebességkorlátozásokat kellene bevezetni ebben az időszakban, az ilyen esetekben pedig az optimális sebesség 80-100 kilométer per óra lenne.

Hirdetés

Az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer kizárja a készpénzfizetést, és kötelezővé teszi az elektronikus készülékek, úgynevezett fedélzeti egységek használatát a gépjárművekben, amely így lehetővé teszi a forgalom szabad áramlását anélkül, hogy meg kellene állni útdíjfizetés miatt. Ez azonban legkorábban 2026-ban áll majd rendelkezésre.

A horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC) nemrég jelezte, hogy ismét bevezetik a nyári tarifát, emiatt tíz százalékkal magasabbak lesznek az autópályadíjak július 1-je és szeptember 30-a között. A nyári tarifa nem vonatkozik a nehézgépjárművekre, így az autóbuszokra és kamionokra. A HAC közlése szerint a szezonális úthasználati díjak bevezetése egyes járműkategóriák esetében abból adódik, hogy a teljes éves forgalom mintegy 40 százaléka a nyári hónapokra tevődik. Emiatt ebben az időszakban jelentősen megnőnek a karbantartási, biztonsági, felügyeleti és forgalomirányítási költségek.

Borítókép: illusztráció
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!


  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt