Hirdetés

Gondolkodtató
Akár három évre ítélhetik: 2019-ben okozott balesetet Lovasi, amiben egy rendőr maradandó fogyatékosságot szenvedett
Akár három évre ítélhetik: 2019-ben okozott balesetet Lovasi, amiben egy rendőr maradandó fogyatékosságot szenvedett
Hirdetés

Még 2019-ben írtunk a balesetről:


KAPCSOLÓDÓ:

Lovasi András reagált a szerdai balesetre, melynek részese volt


A 2019 márciusban történt balesetet vizsgáló orvosszakértői vélemény szerint az áldozat – aki egy rendőr -, maradandó fogyatékosságot szenvedett a karambolban – írta meg a Blikk.

Lovasi András a tilos jelzés ellenére hajtott be egy kereszteződésbe egy terepjáróval, ahol rendőrautóval ütközött. A járőrkocsiban utazó két rendőr egyikének eltört a kulcscsontja és több foga is kitört.

A vizsgálat eredményét és következményeit természetesen el fogom akkor is fogadni, amennyiben az én vétkességemet állapítja meg

fogalmazott akkor Lovasi András. Azóta kiderült az is, hogy a baleset a zenész hibájából történt, akkor azt írta közösségi oldalán, hogy

„Mint a rendőrségen elmondták, innentől az ügyészségen múlik a folytatás. Még egyszer itt is elnézést kérek a baleset elszenvedőitől. Jó hír a bajban, amit okoztam, hogy az orvosok szerint sérüléseik, bár nyolc napon túl gyógyulóak, nem maradandóak. Köszönöm a figyelmet!”

Azonban a Blikk információi szerint a bíróság korábban további szakértői véleményt kért és megállapították, hogy a sértettnél kialakult maradandó fogyatékosság vagy súlyos egészségromlás.

Hirdetés

A Blikk megkereste Lovasi Andrást, aki eddig nem reagált nekik, viszont egy, az ügytől független ügyvéd az alábbiakat mondta a portálnak:

„Az ügyészség közleményéből kiderül, hogy a sértettnél olyan új probléma merült fel, vagy olyan korábbi probléma nem szűnt meg, ami miatt orvoshoz fordult. Az megállapította, hogy a sértett panaszai már nem is fognak enyhülni, elmúlni. Ha a vád gondatlanságból elkövetett maradandó fogyatékosság okozása, akkor maximum három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a vádlott. Amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését, és megbánást tanúsít, akkor akár felfüggesztett börtönbüntetést vagy pénzbírságot kaphat. Amennyiben nem tesz beismerő vallomást, akkor a bíróság lefolytatja az eljárást, s így akár évek is eltelhetnek az elsőfokú ítéletig.”

Forrás: Blikk / Borítókép: police.hu – A 2019-es baleset utáni percekben…


MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés