A vétlen sofőr belehalt sérüléseibe. A balesetet okozó sofőr elmenekült – FOTÓK

Súlyos baleset történt tegnap este Újpesten, a Rózsa utca-Deák utca sarkánál.

A vétlen sofőr sajnos belehalt sérüléseibe.

A balesetet okozó sofőr elmenekült, a rendőrség nagy erőkkel keresi.

– közölte az ujpest.hu. Facebook oldalukon több kommentelő is szemtanúja volt a balesetnek:

Azt kezdték boncolgatni, hogy hogyan menekülhetett el egy ilyen baleset után a vétkes sofőr…

Hirdetés

„Pár másodperccel a baleset után szaladtam az ablakhoz, hogy mi volt ez a hatalmas csattanás.Az emberek segíteni mentek a vétlen sofőr autójához, illetve a másik 2 autóhoz is. Rengeteg férfi rohant oda, egyből mentőt hívtak. Segíteni próbáltak a férfinak illetve a kislánynak. A buszon ülők valószínűleg nem is látták, hogy ki volt a hibás.

Akik a másik 2 autóban ültek, nekik a sokktól nem gondolnám, hogy ez volt az első gondolatuk, hogy szaladjanak utána.Rettentő gyorsan történt minden.”

Még én sem láttam, hogy ki szaladt el, pedig telibe ráláttam az egész helyszínre. Az ordibálást hallottam, de annyira sok ember lepte el a baleset helyszínét a segítségnyújtás miatt, hogy képtelenség lett volna megmondani, hogy kitől jön a hang. Szóval reménykedjünk, hogy meglesz ez a féreg!”

– írta meg az egyik kommentelő szemtanú.

Hirdetés

Borítókép: ujpest.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt