Szinte filmbe illő jelenetekkel ért véget egy rendőri igazoltatás Kiskunhalason: a rendőrök elől menekülő férfi autójával a vasúti sínekre hajtott, ahol a jármű fennakadt. – közölte az Ügyészség.
A sofőr korábban már többször is megszegte a vezetéstől való eltiltását – most vádat emeltek ellene.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat a feltételesen szabadult, többszörös visszaeső férfi ellen.
A vádirat szerint a bíróság már 2025 márciusában egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, ő azonban ezt sorozatosan figyelmen kívül hagyta: 2025 tavaszától őszig Kiskunhalason, Siófokon, Ságváron és Érsekcsanádon is autót vezetett.
Május 31-én a rendőrök Kiskunhalason igazoltatni akarták, ám a férfi a megkülönböztető fény- és hangjelzések ellenére menekülni kezdett. A Vasútállomás utcában a behajtani tilos tábla tiltása ellenére a pályaudvar területére hajtott, majd az autó az egyik sínpáron fennakadt.
hirdetés

Személyi sérülés szerencsére nem történt, de az ügyészség szerint a férfi magatartásával szándékosan veszélyeztette mások életét és testi épségét azzal, hogy a vasúti pályán akadályt képezett.
-
Ne maradj le új videónkról
A letartóztatásban lévő vádlottal szemben a hatóság börtönbüntetés és újabb járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta. Az ügyben a Bajai Járásbíróság hoz majd ítéletet.


















