Szégyen, amit taxisnak kiadva magát művelt. Megfogták a budapesti zsaruk

A szakma szinte minden szabályát megszegte egy budapesti áltaxis, akit a BRFK egyik motoros rendőre ellenőrzött a Belvárosban. A 11-szeres alapdíjjal is dolgozó férfi ellen a helyszíni bírság mellett eljárás indult, autója rendszámát elvették.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály motorkerékpáros járőre 2024. március 16-án délután az V. kerületi Erzsébet téren ellenőrzött egy taxit.

A sárga Mercedesen taxijelzés és -rendszám volt, feltüntették rajta a független szolgáltató feliratot, valamint – a hivatalos áraktól több ponton jelentősen eltérő – díjszabást.

Hirdetés

Míg az alapdíj egységesen 1100 Ft, az áltaxisnak volt olyan tarifacsomagja, amely 12 200 forintról indult. Az idős sofőr azt mondta a rendőrnek, hogy nem végez személyszállító szolgálattást, aminek a jármű külső jegyein túl az is ellentmondott, hogy viteldíj-kijelző, pénztárgép és POS terminál működött, illetve több utastájékoztatót is elhelyeztek.

Sem a férfi, sem a Mercedes nem rendelkezett a taxizáshoz szükséges engedéllyel, a kocsinak ráadásul több mint egy éve lejárt a műszaki engedélye. A rendőrt nem győzte meg a sofőr védekezése, miszerint csak azért van taxijelzés, hogy használhassa a buszsávot.

A lejárt műszaki miatt helyszíni bírságot kapott, a helyszínen elvették az autó rendszámát, a személyszállító szolgáltatással összefüggő szabályok megszegése miatt pedig közigazgatási eljárás indult ellene.

Hirdetés
Police.hu
Police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában


  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt