A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt az M7-es autópályán, az M0 lehajtónál, Törökbálint után, 2025.02.27-én, 11:44-kor.

„A nedves útburkolat miatt 120km/h-ra állított tempomattal jöttem Pestre az M7 autópályán ma, amikor az M0 lehajtójánál egy fekete BMW úgy gondolta, hogy ő itt még kisorol – szerintem szerencsém volt.”

– írta meg olvasónk, a kamerás autó sofőrje.

A felvételen jól látszik, hogy kis híján óriási balesetet okozott a BMW sofőrje, hiszen ekkora tempónál a legkisebb hirtelen kormánymozdulat is végzetes lehet.

A videó második részében pedig a 15. kerületben járunk:

„A BMW a záróvonalat átlépve, indokolatlan és veszélyes előzésbe kezd…” – írta meg olvasónk, aki előtt egy Smart kezdett el bizonytalankodni.”

Elnézést, ha zavaró! Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet; kizárólag a reklámok segítik működésünket. Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!


A tahó BMW-s KÉPES VOLT EZT MEGTENNI az M7-esen

KEVESEBB REKLÁMOT SZERETNÉL LÁTNI ÉS FONTOSNAK TARTOD A CÉLJAINKAT? Itt támogathatod működésünket, ami nagyon sokat jelentene nekünk: https://www.paypal.com/ncp/payment/5H3PHDDS8KHGC Hálásan köszönjük! EREDMÉNYEINK: https://bpiautosok.hu/baleset-megelozes/ ——————————————— Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt az M7-es autópályán, az M0 lehajtónál, Törökbálint után, 2025.02.27-én, 11:44-kor.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr


  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak


  • Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe

    Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe


  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból