Hirdetés

Gondolkodtató
A sofőr kizuhant, autója pedig ráesett. Nem élte túl
A sofőr kizuhant, autója pedig ráesett. Nem élte túl
Hirdetés

A pizzafutár autója a szegélynek ütközött, többször átpördült, a sofőr kizuhant, az autó pedig ráesett. A férfi nem élte túl a balesetet, ha be lett volna kötve, szinte biztos, hogy nem hal meg. – írta meg a budapestkornyeke.hu

A portál információi szerint egy pizza futár, a Rákóczi híd felől közlekedett egy Peugeot 206-ossal a 11. kerületben a Budafoki úton vasárnap délután, Budafok felé.

Fotó: budapestkornyeke.hu/ GK

A Kondorosi út utáni jobbkanyarban valamiért, valószínűleg relatív gyorshajtás miatt a külső sávból a belső felé sodródott, majd az elválasztó füves terület szegélyének ütközött.

A jármű felborult, többször átfordult a tengelye körül, miközben kidöntött egy kisebb fát is, majd a füves területen állt meg.

Hozzátette a portál, hogy mivel a fiatalember nem használta a biztonsági övét, kizuhant az autóból, az autó pedig pörgés közben ráesett, emiatt a sofőr a helyszínen életét vesztette.

Hirdetés

Fotó: budapestkornyeke.hu/ GK

Azt, hogy fogyasztott-e alkoholt, a későbbi vizsgálatok fogják kideríteni. A balesetnél a fővárosi hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést, illetve az egység áramtalanította az autót.

Forrás és fotók: budapestkornyeke.hu/GK
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés