Hirdetés

Gondolkodtató
A rendőr tépte volna fel az ajtót, ám kilincs nem volt a kocsin
A rendőr tépte volna fel az ajtót, ám kilincs nem volt a kocsin
Hirdetés

Egy megkérdőjelezhető műszaki állapotú járgányt akartak a napokban megállítani pilisvörösvári rendőrök

A sofőr egy – a rendőrségi információk szerint – egy Anna nevű nő volt, aki a fék helyett inkább a gázra taposott, a nekilódulási próbálkozást minden valószínűség szerint az motiválta, hogy se jogsi, se műszaki, volt viszont négy körözés ellene, no meg nem sokkal korábban lógott meg gödöllői bűnügyi felügyeletéből, miután a nyomkövetőt levágta. – írta meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Facebookon.

Taposta a pedált, ahogy csak tudta, fütyült az őt követő rendőrök jelzéseire – ahogyan tette ezt egyébként idén februárban is.

A tragacshoz társított sebességgel azonban nem boldogult, Csobánka felé egy balkanyar után kocsija beszitált, szalagkorlátnak ütközött. Hiába rángatta ide-oda kormányt, a járgány végül feladta a küzdelmet, füstölni kezdett, majd a motor bekrepált.

Hirdetés

Fotó és borítókép: police.hu

Még akkor is próbált életet lehelni belé, amikor az egyenruhások odafutottak. Kiszállni nem akart, helyette azt kiabálta „el van tiltva” – mármint a vezetéstől…

Az intézkedő rendőr tépte volna fel az ajtót, ám az kilincs nélkül bajos volt, ezért inkább az ablakra ütve, benyúlva, majd a slusszkulcsot kirántva akadályozta meg a további eszeveszett menekülést. Ekkorra már Annában is tudatosult, itt a vége, inkább feladta és kiszállt.

Ezután a nő hatszor diktált be kitalált neveket és szép lassan fény derült mindenre:
– négy körözés volt ellene érvényben be nem fizetett szabálysértési bírságok miatt, az egyiket a bíróság elzárásra változtatta,
– nincs jogosítványa,
– engedély nélküli vezetés miatt halomnyi eljárás folyik ellene,
– nyomkövetővel a bokáján gödöllői pecójában kellett volna lennie bűnügyi felügyelet alatt, amit cserbenhagyás és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények miatt rótt ki rá a bíróság.

Egyébként az Anna mellett utazó Sándort is elővették kollégáink, miután a járgány hozzá tartozott és az egyik ülésnél ezüst fóliákat, rajta droggyanús maradványokat, pipákat, az egyébként szintén körözött Sándor zsebében pedig újabb alufóliás pakkot, benne fehér port leltek. Kollégáink meg sem lepődtek, amikor mindkettőjük drogtesztje pozitív lett.
Anna és Sándor pedig azt vette szenvtelenül tudomásul, hogy kiruccanásuk a Csobánka tábla után nem sokkal végérvényesen zátonyra futott. A büntetőeljárásokat megindítottuk.

– közölte a rendőrség

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés