Hirdetés

Gondolkodtató
A pizzafutár autóját a futárral együtt kötötte el, majd egy falnak rohant
A pizzafutár autóját a futárral együtt kötötte el, majd egy falnak rohant
Hirdetés

Az Egri Járási Ügyészség a többszörös visszaeső bűnelkövetőt – vagyon elleni bűncselekmények mellett – közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja.

A vádirat szerint a terhelt, egy 34 éves férfi, 2021. november 18-án, délután, Eger Verőszala elnevezésű városrészében tartózkodott, amikor az utcán arra lett figyelmes, hogy a közelében megáll egy pizzaszállító autó, melynek sofőrje járművét elhagyva hiábavalóan keresi az általa kivitt ételszállítmány megrendelőjét.

A férfi ezt kihasználva beült a vezető ülésébe, majd onnan ajánlotta fel, hogy segít megkeresni az illetőt. E szavak kíséretében beindította a motort, így az ételszállítónak nem maradt más lehetősége, mint gyorsan beugrani az anyósülésre. Amint az ajtó becsapódott, a vádlott a gázra taposott, és figyelmen kívül hagyva az érvényes sebességkorlátozást cél nélkül száguldozni kezdett a környező utcákon.

Hirdetés

Ennek rövid időn belül az lett a vége, hogy az autó oldalával meghúzott egy parkoló személygépkocsit, melyről letört a visszapillantó tükör, ami berobbantotta a száguldó jármű jobb első ajtaján az ablaküveget. A jogosítvánnyal nem rendelkező önkéntes sofőr ettől úgy megrémült, hogy néhány bizonytalan mozdulat után a kocsit nekivezette egy közeli ház falának.

A balesetben a pizzafutár súlyos sérüléseket szenvedett, melyek miatt csak négykézláb tudott kimászni a roncsból. A vádlott látta ezt, de nem segített, ehelyett elfutott a helyszínről. A rendőrség a történtek után nem sokkal megtalálta az elkövetőt, akit a bíróság később letartóztatott. A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

A járási ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a korábban több lopást is elkövető terhelttel szemben beismerése esetén három év fegyházbüntetést, két év közúti járművezetéstől eltiltást és három év közügyektől eltiltást szabjon ki, egyben kötelezze a férfit az eljárásban eddig felmerült több százezer forint összegű bűnügyi költség megfizetésére. – közölte az Ügyészség.

Hirdetés

Fotók :Rendőrség

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés