A parkolóban hagyta egy családtagját, majd megfordult az autópályán, hogy forgalommal szemben visszamenjen

Újabb járművezető közlekedett a forgalommal szemben az M1-es autópályán, aki nem csak a saját, de mások életét is veszélyeztette. A román férfi elmondása szerint egy pihenőben hagyta az egyik családtagját – írja a police.hu

2021. július 22-én 9 óra 43 perckor szinte egyszerre jött három bejelentés a rendőrségre, hogy az M1-es autópályán Tata térségében egy személygépkocsi a forgalommal szemben halad, a Győr felé vezető oldalon. A rendőrök a szabálytalanul közlekedő jármű keresésére indultak és közben lassították a sztráda forgalmát. Alig negyed órával később egy újabb jelzés érkezett a rendőrségre pár kilométerre a leállósávon közlekedő személygépkocsiról, ami már a Budapest felé vezető oldalon haladt szabálytalanul.

A rendőrök a 73-as kilométerszelvényben tudták ellenőrizni a járművezetőt. A román sofőr elmondta, hogy családtagját hátrahagyva indult el egy parkolóból.

Akkor fordult szembe a forgalommal, mikor vissza akart érte menni. Vele szemben sem az ittasság, sem a kábítószer-fogyasztása gyanúja nem merült fel.

A szabályszegés miatt részére 100 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki a Komárom-Esztergom megyei rendőrök, akik az elveszett családtagjához biztonságosan visszavezették a külföldi járművezetőt. Az eset során baleset nem történt.

Hirdetés

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az autópályán a forgalommal szemben haladás a legveszélyesebb manőver, hiszen egyik közlekedő sem számít arra, hogy nagy sebességgel szembe jön vele egy másik jármű, mivel azon az útpályán csak egy irányba közlekedhetnek. Figyelmesen hajtsanak fel a sztrádára, minden fel és lehajtó ágnál megerősített, feltűnő táblarendszer hívja fel a figyelmet a megfelelő irányra.

 

Ha látja, hogy egy jármű a forgalommal szemben halad, lassítson és növelje a követési távolságot, majd soroljon a külső sávba és hívja a 112-es segélyhívó számot. Ha lehet várakozzon a legközelebbi benzinkútnál, vagy pihenőhelynél, amíg a veszély elmúlik!

Amennyiben eltéveszt egy kijáratot egy gyorsforgalmi úton, soha ne forduljon meg, vagy ne tolasson. A legjobb megállni egy pihenőhelyen és áttekinteni a lehetséges útvonalakat a célhoz.

Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz