A német kormány nem díjazta a milliárdos férfi Bugattis száguldását

Ahogyan arról mi is beszámoltunk egy  cseh milliárdos Radim Passer Wittenberg közelében lépett oda Bugatti Chironjának, amit videóra is vett. A férfi 417 km/órával száguldott az autópálya olyan szakaszán, ahol nincs sebességkorlátozás, tehát lényegében gyorshajtásával nem szegett szabályt. Tettével azonban a német kormány nem értett egyet és ennek egy közleményben hangot is adtak.

„Elutasítunk minden olyan magatartást a közúti forgalomban, amely a közlekedők veszélyeztetéséhez vezet vagy vezethet” – közölték.

Csak azért, mert az autópálya egyes szakaszain nincs kifüggesztett sebességkorlátozás, még nem jelenti azt, hogy olyan gyorsan haladhat az autós, amilyen gyorsan csak akar – tették hozzá

A forgalomban résztvevőknek úgy kell viselkedniük, hogy mást ne sértsenek meg, ne veszélyeztessenek, ne akadályozzanak vagy ne okozzanak nagyobb kényelmetlenséget, mint az az adott körülmények között elkerülhetetlen” – írja a KRESZ egyik pontja.

Hirdetés

 


KAPCSOLÓDÓ:

Videó: 417km/órával száguldott az autópályán Bugattijával a milliárdos


Forrás: cascoops.com
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…

    Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…


  • Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

    Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló


  • Két rendőrt majdnem halálra gázolt,  több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon

    Két rendőrt majdnem halálra gázolt, több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon


  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon


  • Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen

    Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen


  • Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten

    Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten


  • Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben

    Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben


  • Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson

    Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson


  • Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról

    Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról


  • Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett

    Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett


  • 35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón

    35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón


  • 80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton

    80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton


  • Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó

    Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó


  • Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa

    Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa